Orbán mindent felforgat, két kis kormányt hoz létre

2016.07.07. 15:46
Két kormánykabinet jön létre a kormányon belül, a munka a jövőben egy gazdasági és egy stratégiai kabinetben zajlik majd. Lázár János váratlan bejelentése azt jelenti, hogy alapvetően megváltozik a kormányzati munka és struktúra. A két kabinetet ugyanis miniszter vezeti majd, valószínűleg Varga Mihály és Lázár János, és a kabinetek önálló kormányzati döntéseket hozhatnak, vagyis lényegében két kis kormány jön létre.

Váratlan bejelentést tett Lázár János a szokásos csütörtöki kormányinfón: előtte legalábbis nem szivárgott ki semmi arról, hogy Orbán Viktor fenekestül felforgatná a kormányzati munka struktúráját.

A miniszterelnök úgy döntött, hogy létrehoz két kormánykabinetet, a munka a jövőben egy gazdasági és egy stratégiai kabinetben zajlik majd. (Nem szabad összekeverni a dolgot a miniszterelnök kabinetirodájával, amelyet Rogán Antal vezet miniszterként.)

Lázár a pontos részletek nélkül jelentette be a két kabinet felállítását, tehát nem tudjuk, hogy pontosan ki vezetné ezeket a kabineteket, kik tartoznak bele, milyen jogi keretek között dolgozik majd. A Válasz.hu azonban nem sokkal a bejelentés után közölte:

  • a gazdasági kabinetet Varga Mihály,
  • a stratégiai kabinetet Lázár János

vezeti majd. A Miniszterelnökség ezt nem kívánta kommentálni, ugyanis a személyi döntésekről majd Orbán Viktor fogja tájékoztatni a nyilvánosságot.

Lázár persze több kérdést is kapott erről a kormányinfón, így néhány részletet megtudhattunk az új szerkezetről, ám Lázár több kérdést is azzal hárított el, hogy a július 20-i kormányülésen hoznak végleges döntést.

Mit tudunk most ezekről a kabinetekről? 

  • Mindkét kabinetet miniszter vezeti majd, de Lázár nem jelentette be a neveket.
  • Döntéshozó és -előkészítő szervekről van szó. Tehát kormánydöntések születnek itt. Lényegében tehát két kis kormányról van szó, amelyek közül az egyik gazdasági, a másik politikai, stratégiai döntéseket hoz.
  • Nem tárcák tagozódnak bele, hanem témák, ügyek tartoznak majd a kabinetekhez. Tehát egy miniszternek adott esetben mindkét kabinet munkájában részt kell vennie.

Lázár azt mondta, hogy hatéves kormányzati munkát összegez a kormány idén nyáron, ezért is szükséges a kabinetrendszer kialakítása. A változtatás célja az, hogy több idő maradjon a két kabinetben a jelentős döntések előkészítésre, egyeztetésekre.

A kormány előtt lévő ügyek mélyebb kitárgyalására lesz jó hely a kabinetrendszer.

A kabinetekbe kell a miniszter szerint majd becsatornázni a társadalmi egyeztetéseket is, a társadalmi vélemények kitárgyalása a kormányülés nem alkalmas, megbénítja a kormányt. Lázár szerint ugyanis a kormányüléseket szétzilálta eddig, ha egy téma vitája elhúzódott. És nyilván a hosszas vita rabolta azoknak a kormánytagoknak az idejét, akik nem érintettek a témában. 

A miniszter nem említett konkrét példákat, de tudható, hogy például az oktatási rendszer átalakításáról több ülésen is hosszú vita zajlott. Ezt ugyanúgy végig kellett ülnie a kevésbé érintett vidékfejlesztési miniszternek vagy a fejlesztési miniszternek, mint a témával foglalkozó kormánytagoknak. A jövőben ez feltehetően ez a vita a stratégiai kabinetben zajlana, a gazdasági kabinet csak az ezzel kapcsolatos pénzügyi döntéseket hozná meg.

Orbán jelenti be a kabinetvezetőket

Nem tudjuk azonban, hogy pontosan milyen keretek között működik a két kabinet, kik lesznek a tagjai, milyen jogosítványai lesznek. Lesznek állandó tagjai és meghívott előadói? Miniszteri és államtitkári szinten zajlik a munka, esetleg helyettes államtitkárok is részt vehetnek? Tartanak ezek után összevont kormányüléseket? Valószínű, hogy a két kabinet a kormányüléseket tehermentesíti majd, de erről sem beszélt a miniszter. Kérdéseinket feltettük a Miniszterelnökségnek, ahonnan azt a választ kaptuk, hogy Lázár mindent elmondott a kormányinfón, amit jelenleg tudni lehet az új struktúráról.

Lázár a kormányinfón ugyanakkor sok, részletet firtató kérdést hárított. A személyi kérdésekről annyit mondott, a miniszterelnök tájékoztatja majd a közvéleményt arról, ki vezeti a két kabinetet. Ha a Válasz.hu értesülésének megfelelően valóban Lázár lesz az egyik vezető, érthető, hogy nem akarta önmagát bejelenteni. 

Érintett leszek a két kabinetben, és várhatóan több munkám lesz

– fogalmazott talányosan Lázár a kormányinfón, jelezve, hogy szerinte Orbán új feladatokkal bízza meg. A kormány további átalakításáról szóló kérdésekre Lázár azt mondta: a kormányban miniszteri szinten nem tervez változást Orbán, de helyettes-államtitkári szinten lehetnek még változások.

Lázár beszélt arról is, hogy az új struktúrában fontos szerepe lesz a most kinevezett három kormánybiztosnak. Mészáros József az államkincstár átalakításáért, Homolya Róbert a magyar úthálózat fejlesztéséért, a Németh Lászlóné területére kinevezett Bártfai-Mager Andrea pedig a postaügyekért és a takarékszövetkezeti rendszerért felel.