Autóról bringára váltottak: rendőrkézre kerültek
Egy őrizetlenül hagyott táskából vett ki egy 14 éves fiú egy slusszkulcsot a szombathelyi strandon július 7-én, majd 15 éves társával együtt bepattantak az autóba. A szomszédos faluban még felvették egy harmadik társukat is, hogy együtt kocsikázzanak, ám Gyöngyösfaluban nekihajtottak egy villanyoszlopnak. Az ütközésben mindhárman megsérültek, a gépkocsi pedig teljesen kiégett.
![20160807084200](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1221/12210/122107/12210715_33f088155433cfb94365e570ab92b77b_wm.jpg)
Ekkor megváltoztatták a mestertervet: egyikük a lángoló autónál maradt, ott várakozott feltűnés nélkül a lángoló autó mellett, ketten pedig elbicegtek a szomszédos Gencsapátiba, ahol elkötöttek két kerékpárt, hogy – jó tetteshez méltóan – visszatérjenek az eredeti tett színhelyére. Szombathelyre érve azonban járőrök állták útját a menekülőknek, kihallgatták, majd őrizetbe vették őket. A történéseket a könnyebbség kedvéért ezen a folyamatábrán ábrázoltuk:
![szomb](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1220/12209/122098/12209881_10f78e5e529dc47dbe66319384a897ce_wm.jpg)
A fiatalokkal szemben jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás, a kerékpár eltulajdonítása miatt pedig tulajdon elleni szabálysértés miatt szabálysértési eljárás indult.