Tudni akarja, miért ítéltek el egy magyar politikust fiatal korában?

cover
2016.07.21. 12:37
Szeretné tudni, hogy egy politikusnak vagy közszereplőnek régen milyen bírósági ügye volt? Ennek a levéltárban lehetne utánanézni, csakhogy ez a jövőben egyáltalán nem lesz egyszerű. A Kiss László-ügy után Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos intézkedésére átmenetileg zároltattak minden bírósági ítéletet a bennük lévő személyes adatok miatt. Egy most megjelent újabb jogértelmezés alapján a kutatók ezután mégiscsak tanulmányozhatják ezeket az iratokat, de egy egyszerű állampolgár, egy ellenzéki politikus, egy ügyvéd vagy egy újságíró ezt nem teheti meg. Az egymásnak ellentmondó jogszabályok miatt még 1956 kutatása is akadályokba ütközhet.

Magánszemélyek nem, de kutatók újra hozzáférhetnek Budapest Főváros Levéltárában Kiss László úszóedző 1962-es ítéletéhez és az elmúlt évtizedekben született többi bírósági irathoz. Ez derül ki a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) leveléből és a levéltár főigazgatójának új utasításából, ami most jelent meg a levéltár honlapján.

Zároltatták a bírósági iratokat

A Kiss László-ügy kirobbanása után Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke zároltatta a személyes adatokat is tartalmazó bírósági iratokat. Azóta se magánszemélyek, se kutatók nem férhetnek hozzá a közelmúlt, levéltárban őrzött bírósági irataihoz (csak a perek szereplői kaphatnak anonimizált másolatot). A NAIH június elején azt állapította meg, hogy a levéltár jogszerűtlenül adta ki egy újságírónak Kiss László bírósági aktáját. Ezért 3 millió forint adatvédelmi bírságot szabtak ki a levéltárra, és felszólították az intézményt, hogy dolgozzon ki olyan eljárásrendet, ami a jövőben kizárja a hasonló eseteket.

A NAIH határozatának közzététele után Kenyeres István, Budapest Főváros Levéltárának főigazgatója azt mondta: ha teljesítik az adatvédelmi biztos elvárásait, az felszámolja a kutatás szabadságát Magyarországon. A határozatból és az adatvédelmi biztos egy másik állásfoglalásából ugyanis elvileg az következik, hogy még a kutatók is csak úgy férhetnének hozzá a közelmúlt megismeréséhez elengedhetetlenül szükséges egykori iratokhoz, ha azokról nemhogy másolatot, de még jegyzeteket sem készíthetnek. A levéltár ezért újabb állásfoglalást kért a NAIH-tól. Ebben a most megjelent levélben a NAIH megerősítette: az engedéllyel rendelkező kutatók ezután is megismerhetik, sőt másolhatják is ezeket az iratokat.

Csakhogy a levéltárból tízből kilenc esetben nem engedéllyel rendelkező, tudományos kutatók kérnek ki dokumentumokat. Továbbra sem megnyugtató ezért az a helyzet, ami a Kiss László ügy farvizén az információszabadság terén kialakulni látszik. Ennek megértéséhez induljunk egy kicsit messzebbről.

Nem raktár

A Kiss László-ügy

Kiss László úszókapitányról április 5-én hozta nyilvánosságra az 1962-es bírósági ítéletet a Fullánk.com. Ebben az állt, hogy két társával, csoportosan elkövetett nemi erőszak miatt 3 év 2 hónap börtönbüntetésre ítélték, ő volt a másodrendű vádlott. A nagyfai börtönből elnöki kegyelemmel szabadult 20 hónap után.

Kiss az ügy kirobbanásakor azt mondta, hogy megbűnhődött tettéért, majd két nap múlva, a lemondásakor olyan közlemény adott ki, hogy koholt vádak alapján, koncepciós perben ítélték el, és nem követte el az erőszakot. Kiss László nevét viselte a százhalombattai uszoda, illetve díszpolgár is volt, a város alpolgármesteri tisztségéről viszont már áprilisban lemondott. Kiss László és az áldozat, Takáts Zsuzsa az RTL Klub kamerái előtt találkoztak májusban. Az egykori szövetségi kapitány bocsánatot kért áldozatától, akiről korábban azt híresztelték, hogy meghalt. Kiderült az is, hogy Kiss Lászlót már 1960-ban kitiltották egy időre a válogatottból és az ország összes uszodájából , miután két társával szexre akartak kényszeríteni egy 18 éves tinilányt a margitszigeti medencében. Júniusban a ma már külföldön élő egykori úszónő, Hámori Magdolna azt mondta: szabadulása után Kiss László vele is erőszakoskodni próbált az uszodában

Ha fel kell sorolni demokratikus alapintézményeket, mindenki élből a parlamentet, az Alkotmánybíróságot vagy a független bíróságot mondaná. Valószínűleg kevés embernek jutna eszébe ide sorolni a levéltárat is. Pedig a levéltár nem múzeum, és nem csak a múlt tudományos kutatásához fontos írásos dokumentumok raktára. A levéltárban a jelen tisztázásához elengedhetetlen bizonyítékokat is őriznek. Levéltár nélkül például nem lenne jogfolytonosság, hiszen az iratok alapján tisztázhatók fontos vagyoni vagy örökösödési viták. És levéltár nélkül tiszta közéletről sem beszélhetünk, hiszen az ott őrzött iratokból derülhet ki ma is aktív politikusok, közszereplők előélete, felelősségük korábbi döntésekben. Nem véletlen, hogy a levéltár nyitottsága és a kutatás szabadsága a rendszerváltás fontos eredménye volt.

Társadalmi nyilvánosságról akkor beszélhetünk, ha ezekhez az iratokhoz minél szélesebb kör fér hozzá. Nemcsak a hatóság vagy a kutatók, hanem egy demokratikus ország állampolgára, ügyvédje, ellenzéki politikusa és újságírója is. A tájékozódásnak természetesen vannak határai: a levéltári iratok nagyon sok érzékeny személyes adatot tartalmaznak. Senki sem szeretné ha a kórházi kezeléséről szóló beteglapokat kérné ki egy ismeretlen, a válópere vagy az ellene korábban elkövetett szexuális erőszak részletei után kutakodna, vagy a családtagjai régi iskolai bizonyítványában szereplő vallási megjegyzéseket böngészné.

De mi van, ha a magyar politikában régóta aktív vagy éppen újonnan feltűnő szereplők múltja után szeretnénk érdeklődni a levéltárban? A mostani törvények szerint a bűnügyi személyes adatok is védett adatok. Ez részben indokolt. Aki korábban bűncselekményt követett el, és letöltötte a büntetését, lehetőséget kap az újrakezdésre és a felejtésre. A Btk. szerint ha valakit korábban elítéltek, leülte büntetését és utána nem kerül újra összeütközésbe a törvénnyel, 5-8 évvel szabadulása után büntetlen előéletűnek tekintendő, nem tartozik számot adni korábbi elítéltetéséről, és tiszta erkölcsi bizonyítványt kap. Ezt hívják mentesítésnek, ami nem keverendő össze sem az elévüléssel, sem a rehabilitációval.

A második ítélet

Részben erre hivatkozott Kiss László is, amikor a Privátkopó nyilvánosságra hozta az 54 évvel ezelőtt csoportos nemi erőszak miatt ellene és társai ellen hozott ítéletet. Az ügy hatását mindenki látta. Egy köztiszteletnek örvendő sportvezető néhány hét leforgása alatt szinte mindent elveszített: lemondott szövetségi kapitányi tisztségéről, százhalombattai alpolgármesterségéről, megfosztották díszpolgári címétől, sőt a város leverette a nevét a róla elnevezett uszodáról.

Az ügy azonban társadalmi szempontból hasznos volt: bebizonyosodott, hogy a társadalom nem fogadja el, ha valaki megpróbálja eltitkolni a múltját. Nem tartja elfogadhatónak sem a múltban, sem a jelenben elkövetett szexuális erőszakot, és azt sem, aki ezt mentegetni próbálja. Végül az a nagy pillanat is bekövetkezett, amikor több évtized után az egykori tettes és áldozat szemtől szemben találkozott egymással. Az áldozat beszélhetett megalázottságáról, a nemi erőszak későbbi életére gyakorolt hatásáról, Kiss László pedig bocsánatot kért. 

Az ügyben eddig a legnagyobb büntetést érdekes módon a levéltár kapta. Pedig a levéltár csak az addigi gyakorlat szerint járt. Egy újságíró bement, kikérte Kiss Lászlóék ítéletét. A papírokat a levéltár az összes személyes adat kitakarásával, azaz anonimizálva adta ki.

A vádlott és a sértett hozzájárulásával

A 3 millió forintos adatvédelmi bírság kiszabásakor azonban Péterfalvi Attila azzal érvelt, hogy a levéltár hiába anonimizálta az ítéletet, az úszóedző személye egyértelműen azonosítható volt, hiszen az újságíró eleve a Kiss Lászlóra vonatkozó iratot kérte ki. Péterfalvi mindezek alapján azt állapította meg, hogy a teljes ítélet bűnügyi személyes adat. Az ilyeneket a NAIH elnöke szerint még anonimizálva sem szabad kiadnia a levéltárnak, hiszen abban még élő emberek védett személyes adatai szerepelnek.

A vonatkozó jogszabályok szerint az ilyen dokumentum csak az érintett(ek), tehát a vádlott vagy a sértett, sőt a tanúk halálozási évét követő 30 év után válnak bárki számára hozzáférhetővé. Ha az érintett halálozási éve nem tudható, a születéstől számított 90 év után, ha pedig se a születés, sem a halálozás időpontja nem ismert, akkor a levéltári anyag keletkezésétől számított 60 év után kutatható az anyag.

A mostani szabályok szerint ezen az úgynevezett védelmi időn belül csak bizonyos kivételek esetén lehet kiadni az anyagot:

  • ha anonimizálják (ez a bírósági iratoknál ezek szerint nem lehetséges),
  • ha az anyag kiadásához hozzájárul az elítélt, a sértett, a tanú stb., vagy haláluk esetén örökösük, hozzátartozójuk, bejegyzett élettársa (borítékolható, hogy egyik elítéltnek sem érdeke ilyen engedély megadása)
  • ha kutatói engedély birtokában a kutató vállalja, hogy személyes adatokat csak kivételesen hozhat nyilvánosságra

Rossz precedens

Budapest Főváros Levéltárának főigazgatója szerint abszurd mindaz, ami a NAIH határozatából következik. Kenyeres István az Indexnek azt mondta: az elmúlt évtizedek bírósági ügyeinél ezek szerint minden egyes irat kiadása előtt a levéltárnak vagy meg kellene tudnia, hogy az érintettek mikor haltak meg, vagy egyenként hozzájáruló nyilatkozatokat kellene beszereznie a vádlottaktól, a sértettektől, esetleg a hozzátartozóktól. Világos, hogy a levéltár ezt nem tudja megtenni. A levéltár továbbra is kitart amellett, hogy jogszerűen jártak el a Kiss-ügyben, ezért bírósághoz fordulnak a NAIH határozata miatt. Július végéig ettől függetlenül kidolgoznak egy olyan iratkiadási szabályzatot, ami megfelel Péterfalvi Attila állásfoglalásának.

Ennek következtében azonban tudományos támogató állásfoglalással rendelkező kutatókon kívül aligha férhet majd hozzá más az elmúlt évtizedekben született bírósági ítéletekhez. Kenyeres István szerint félő, hogy a fővárosi levéltár megbüntetése precedenst is teremt, és saját védelmük érdekében más megyei levéltárak sem fognak ezután kiadni semmilyen bírósági iratot.

Mivel a vonatkozó törvények büntetőügyek aktái esetén nem tesznek különbséget közszereplő és nem közszereplő között, ennek egyik következménye például az lesz, hogy a politikusok bűntörténete sem ismerhető meg, ha az illető azt maga nem hozza nyilvánosságra. Így például a közvélemény ezután biztosan nem tudhatja meg, hogy 1975 és 1982 között tényleg elítélték-e háromszor Farkas Flórián fideszes képviselőt, és konkrétan milyen ügyekért kellett ülnie.

Péterfalvi állásfoglalása alapján ha egyszerű állampolgárként a nevére keresve akarnánk kikérni az aktáját, azt biztosan nem adná ki a levéltár.  Ha tudnánk az ügyszámokat, talán megkapnánk a dokumentumokat, csakhogy az ügyszámok nehezen deríthetők ki. Ha kikérnénk az adott levéltárban az 1975-ben hozott összes bírósági ítéletet, azok között talán megtalálhatnánk Farkas Flórián ügyét, már ha nem anonimizálták őket. Egy kutató megkaphatná és le is másolhatná a bírósági ítéletet, más kérdés, hogy ezek után - saját felelősségére - mit hozhatna nyilvánosságra ebből. 

A fővárosi levéltár vezetője szerint ha az adatvédelmi hivatal döntése nem változik és a névre történő tudományos a kutatást meg kell tagadniuk, akkor az állampolgári jogérvényesítés is ellehetetlenül. Nem lesznek kiadhatók ingatlanügyek vagy válóperes ítéletek, amivel a levéltár kényszerből lehetetleníti el az állampolgárok jogos ügyeinek intézését.  

'56 kutatása sem lesz egyszerű

De lehetnek további következmények is. Az 1956 utáni megtorlások során sok forradalmárt formailag köztörvényesként ítéltek el, bár valójában ezek koncepciós politikai perek voltak. Az ő büntetőügyeik - Péterfalvi állásfoglalásából következően - ugyanúgy védett személyes adatnak minősülnek, mint Kiss Lászlóé. Az akkori álcázott politikai ügyeket mostanában egyre inkább kezdik feltárni a kutatók, most azonban minimum kétséges, hogy a nyilvánosság mit ismerhet meg ezekből a történésekből. A Kádár-rendszer, vagyis a saját közelmúltunk megértéséhez elemi szükség lenne az ezekhez hasonló információkra.

“Itt versengő alapjogok állnak egymással szemben: a személyes adatok védelmének joga a múlt megismerésének és a kutatás szabadságának jogával konkurál, amelynek fontos eleme a közszereplői szerep figyelembe vétele is” - mondja Majtényi László volt adatvédelmi ombudsman, aki ebben az ügyben a BFL jogi szakértője is. Szerinte amellett, hogy a Kiss László-ügyben a NAIH csak a személyes adatok védelmével foglalkozott, egyoldalúan - a bűncselekmény áldozatának jogainak védelmére nem kellő figyelmet fordítva -, az elkövető védelmében lépett fel.

A levéltár a társadalmi tudás közvetítője, nélküle kevésbé tudnánk például azt, hogyan működött az élsport és az igazságszolgáltatás a hatvanas években Magyarországon. Ráadásul a nyilvánosságnak Majtényi szerint most kifejezetten pozitív volt a társadalmi hatása: “talán tisztulási folyamatot is elősegítő értelmes vita indult meg a szexuális abúzus áldozatainak helyzetéről és az elkövetők megítéléséről”.

Péterfalvi Attila hétfőn a Népszabadságnak adott interjúban azt mondta: mellékes, hogy ő mit gondol az ügyről, egy bűnügyi személyes adatot tartalmazó dokumentumra ma ezek a speciális jogszabályok vonatkoznak. Azt az ügy minden szereplője elismeri, hogy a jelen helyzet a sokszor egymásnak ellentmondó jogszabályok miatt alakult így. Míg például a fentiek alapján a Kádár-korszakban született bírósági ítéletek csak korlátozottan ismerhetők meg, addig egy törvény alapján 2007. július 1. óta a bíróságoknak - anonimizált formában - közzé kell tenniük a bírósági ítéletek teljes szövegét. Ezek már az interneten hozzáférhetők, nem is kell bemenni értük a levéltárba.

Ne maradjon le semmiről!