Kiperkálták a 250 milliós óvadékot Vizoviczkiért, hazamehet

2016.08.01. 17:08 Módosítva: 2016.08.01. 21:14

Hétfőn a bíróság megkapta a 250 millió forintos óvadékot, így Vizoviczki László háziőrizetbe került - derül ki a Fővárosi Ítélőtábla sajtóközleményéből.

A pénzt egy összegben tették le a bíróságon, ezzel teljesítették az előzetes letartóztatás megszüntetésének feltételeit. Így Vizoviczki mostantól otthon lehet, bár a házat nem hagyhatja el és viselnie kell egy mozgását nyomon követő eszközt.

Vizoviczki ellen két eljárás is folyamatban van. Egyik ügyét a Fővárosi Törvényszék tárgyalja, ebben őt és harminckét társát különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalással vádolják. A főügyészség szerint a terheltek közül kilencen bűnszervezetben követték el cselekményeiket, legalább 825,5 millió forintos kárt okozva az államnak. A másik ügy a Debreceni Törvényszék előtt van. Ez a 2014. október óta tárgyalt rendőrségi vesztegetési botrány, amelyben 21 embert vádolnak hivatali vesztegetéssel, hivatali visszaéléssel, és közokirat-hamisítással.

A Fővárosi Törvényszék korábban azzal indokolta a háziőrizet lehetőségét, hogy az előzetes letartóztatást kizárólag a szökés és elrejtőzés veszélyére hivatkozva tartották fenn eddig. Az óvadékot a bíróság a bűncselekmény jellegére, Vizoviczki személyi és családi körülményeire alapozva határozta meg. Eszerint a vádlott büntetlen előéletű, rendezett a családi háttere és összességében már három éve van előzetes letartóztatásban, és az is a háziőrizet lehetősége mellett szólt, hogy a bizonyítási eljárás is már jelentősen előrehaladt.

Vizoviczkit több mint 4 éve tartóztatták le, azóta több alkalommal összesen mintegy egy évet töltött háziőrizetben, de mindig felmerültek újabb körülmények, amelyek miatt vissszavitték a börtönbe. 2015 márciusában jött szóba reálisan legutóbb, hogy Vizoviczki hazamehessen az előzetesből, ekkor a Fővárosi Törvényszék döntött a háziőrizetbe helyezéséről, ám a Fővárosi Ítélőtábla ügyészi fellebbezés alapján úgy ítélte meg, hogy továbbra is a legszigorúbb kényszerintézkedés indokolt vele szemben.

Egy évvel később első fokon ismét megszavazták neki a háziőrizet lehetőségét 250 milliós óvadék fejében, ez után másnap kiadott egy közleményt, melyben azt állította: még csak látásból sem ismeri Rogán Antalt, akinek neve mostanában egyre több kínos ügy kapcsán felbukkan. A Fővárosi Ítélőtábla július 28-án az elsőfokú ítélet helybenhagyása mellett döntött.

A bíróság korábbi tájékoztatása szerint bár az óvadékot a vádlottak anyagi helyzete alapján állapítják meg, azt nem vizsgálják, miből fizeti ki Vizoviczki családja a negyedmilliárdot, ami magyar szinten egyébként rekordnak számít. Tavaly hét esetben alkalmaztak óvadékot a Fővárosi Törvényszéken, írja a Hvg.hu a bírósági szóvivőre hivatkozva. Ezek jellemzően embercsempészet, szexuális erőszak és kábítószer-kereskedelem miatt indult eljárások voltak. A kábítószer-kereskedelem miatt indult eljárásokban 10-20-30 millió forintos óvadékkal kerülhettek ki az előzetes letartóztatásból a vádlottak, de volt olyan eset is, amikor az érintett vagyoni helyzetével arányosan mindössze félmillió forintot állapítottak meg óvadékként.