Kiküldik a magyar rendőröket a misékre

morichida5
2016.08.06. 07:34
Miután múlt kedden Franciaországban a terroristák megöltek egy papot, idehaza országszerte megerősítették a vallási helyek védelmét. Bár nincs nyilvános információ, hogy Magyarországon közvetlen veszély fenyegetné a templomokat, a magyar kormány kiküldte a rendőröket a misékre és istentiszteletekre. A Belügyminisztérium szerint a rendőröknek nem kell részt venniük a vallási szertartásokon, elég kívül járőrözni.

Vasárnap reggel 9.00-kor, az istentisztelet kezdetén is bejött a templomkertbe egy szolgálatban lévő udvarias, fiatal rendőr – ezt írta Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője levelében, amelyet Pintér Sándor és Balog Zoltán minisztereknek címzett.

Az Indexhez is eljutott levélben Iványi arra várt választ, hogy miért jelent meg náluk rendőr, és van-e tudomásuk valamilyen vallási csoportokat fenyegető konkrét terrorakcióról. Iványinak az istentiszteletre érkező rendőr csak annyit mondott, hogy felsőbb utasításra jelent meg, "biztonsági megfontolásokból". Az istentiszteleten ezután nem vett részt, mint mondta, "megtiltották neki, és fegyveresen nem is léphet be".

Nem kivételes eset történt: a július 26-i, Saint-Etienne-du-Rouvray egyik templomában elkövetett terrorcselekmény után, terroristák egy pap torkát vágták el, a magyar rendőrség megerősítette az egyházi intézmények védelmét.

A Belügyminisztérium az Indexnek azt írta, hogy "az állampolgárok biztonságérzetének fenntartása, javítása érdekében" a rendőrség

a templomok, valamint az egyházi intézmények környékén kiemelt figyelmet fordít a rendőri jelenlét biztosítására, különösen a misék, istentiszteletek, más vallásgyakorlással összefüggő rendezvények időpontjaiban.

Nem külön járőröket mozgósítanak, a jelenlétet "a napi közterületi rendőri feladatok végrehajtása keretében" biztosítják. A Belügyminisztérium közölte azt is, hogy az ellenőrzés a templomok és vallásgyakorlással összefüggő célokat szolgáló más épületek környékére terjed ki, "a vallásos szertartásokon, rendezvényeken a rendőri állomány nem vesz részt".

A BM arra a kérdésünkre nem válaszolt, hogy ez a fokozott védelem meddig tart, és hogy kaptak a magyar hatóságok információt arról, hogy Magyarországon is előfordulhat támadás egyházi intézményeknél.

(Borítókép: Police.hu)