Az útdíjnál is durvább behajtási díjjal szívatják a horgászokat Tassnál

2016.08.11. 07:02
A Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság töltéshasználati díjat vezetett be a nemrég felújított makádi töltésre, aminek aszfaltján közelíthető meg az ország egyik legnépszerűbb horgászparadicsoma. A horgászok lázadnak a 3,8 kilométeres útra fizetendő évi 6000 forintos díj miatt, az engedélyeket ráadásul roppant nehézkesen lehet beszerezni.

Egy megyei útdíj évi 5000 forint, az igazgatóság meg 3,8 kilométerre 6000 forintot kér? Ez indokolatlan dézsma!

– dühöngött lapunknak az egyik horgász, aki gyakran jár a Rózsa-szigetre vagy a makádi ezüstpartra horgászni. A Soroksári-Duna tassi szakasza az ország egyik legkedveltebb horgászhelye, évente több mint ezer horgász fordul meg ott.

Az elmúlt hetekben lázadni kezdtek a horgászok, de nem csak a magasnak tartott díj miatt, hanem azért is, mert a napi engedélyeket bürokratikus akadályok miatt szinte lehetetlen beszerezni. A napi engedély kiváltása 500 forint és a ráckevei vízügyi igazgatóságon lehet megvenni, de csak hétköznap, pénteken pedig már délután 3-kor bezár az iroda. A legtöbb hétvégi horgásznak ez lehetetlen helyszín és időpont, szabálysértés nélkül nem tud eljutni a kedvenc helyére. Aki szerencsés, az sem kapja meg egyszerűen a papírt: előbb egy csekkel el kell vándorolnia a postáig, majd a szelvénnyel vissza.

Az elkészült töltés az NFÜ közleményében (2014.)
Az elkészült töltés az NFÜ közleményében (2014.)
Fotó: NFÜ / makad-ezustpart.hu

A nemrég felújított gáti úton tud behajtani a horgászok mellett mintegy 25 parti ingatlan tulajdonosa is a nyaralójához. A tulajdonosok ugyanúgy háborognak, mint a horgászok, mert egy darab ingyenes engedélyt ugyan kapnak, de egy rendszámra. Ha gyerek, feleség, rokon menne ki egy másik kocsival, vagy lerobban az autó, nekik is fizetni kell. Többen azt feszegetik, hogy a gátat és a tetején vezető aszfaltutat uniós pénzből újították fel az elmúlt években, ezért a használatáért az uniós szabályok alapján nem is lehetne meghatározott ideig pénzt szedni.

Megkerestük a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóságot (KDVI), ahol rögtön az elején ragaszkodtak ahhoz, hogy nem útdíjról, hanem töltéshasználati díjról van szó, bár az uniós szabályokra vonatkozó kérdésünkre nem kaptunk választ. A KDVI részéről kijelentették, hogy nem a töltéskoronán vezető út miatt szedik a behajtási díjat, hanem

az ily módon megnövekedő töltéshasználatért, annak igénybevételéért.

A horgászok szerint ez az érvelés sántít, mert a parthoz vezető út már 30 éve le van aszfaltozva, és az elmúlt 10-15 évben nemhogy nőtt volna, hanem csökkent a forgalom.

A beszedett díjat az igazgatóság szerint az árvízvédelmi töltés karbantartására, a földmű állékonyságának biztosítására, a szerkezeti károsodások a megelőzésére, vagy azok helyreállítására fordítják. A vízügy szerint az érintett ingatlanok alternatív útvonalon is megközelíthetők, nem kizárólagosan az aszfalt burkolatú úton. 

20 kilométeres kerülővel, mondják erre az ingatlanok tulajdonosai.

Az igazgatóság szerint rendben van az is, hogy az engedélyt csak egy rendszámra adják ki. A gépjárművek használatához köthető jogosultságok köre ugyanis a forgalmi rendszámhoz köthető. Esetleg megoldást jelenthet az engedély más rendszámra történő átvitele ideiglenesen, melytől eddig sem zárkóztak el.

Elismerik ugyanakkor, hogy az engedély beszerzése tényleg nehézkes. Mint mondták, több lehetséges partnerrel felvették a kapcsolatot és szerződést is kötöttek, hogy a díj munkaidőn túl is be lehessen fizetni. A szerződött partnerek azonban végül a díjak beszedését (feltehetően összefüggésben a kialakult ellenállással) nem vállalták és a szerződést felmondták, így ennek a kérdésnek a megoldására még további partnereket keresnek. Vizsgálják, hogy az igazgatóság budapesti székhelyén is beszerezhetőek legyenek a behajtási engedélyek, mely szintén enyhítené a problémát.

A horgászok jelentős része most az elmondások szerint kényszerűen bliccel. Szeretnék ezt elkerülni, fizetnének is egy kisebb mértékű, reálisnak tartott díjat, de persze ahhaz az is kellene, hogy hely is legyen, ahol ezt hétvégén is megtehetik.