Most jön csak az igazi kvótanépszavazásos kampány

2016.08.14. 09:26

Tudta, hogy az eddig az út mellett lévő „Tudta” kezdetű plakátok, és az olimpiai kapcsolások között vetített bejátszások csak arról tájékoztattak, hogy október 2-án népszavazás lesz? Pedig valójában csak szombat óta lehetne kampányüzeneteket megfogalmazni és kampányeszközöket használni az álláspontok melle, mondta el Patyi András , a Nemzeti Választási Bizottság elnöke vasárnap az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.

Patyi listája szerint mostantól lehet plakátolni, politikai reklámokat vagy a politikai hirdetést közzé tenni, de engedélyezett tevékenység lett a választási gyűlések és a választó megkeresésére irányuló tevékenység is. A valódi politikai tusakodás beköszöntét az is jelzi, hogy a napokban minden átveheti a a népszavazásra szóló értesítőket, lehet élni az adatok letiltásával, módosításával és átjelentkezést is lehet kérni másik szavazókörbe.

Eddig mik voltak a kék plakátok? Társadalmi célú hirdetések.

Mostantól a baloldali pártok és jobboldali pártok is kampányolhatnak az álláspontjuk mellett. Pontosabban csak kampányolhatnának: egyelőre a Jobbik állt ki a népszavazás mellett, ők rögtön a kormány álláspontját támogatják. A Magyar Liberális Párt és Fodor Gábor az egyetlenek, akik azt mondják, hogy el kell menni szavazni és támogatni kell az Európai Unió közteherviselését, amit csak a kormány állít be tömeges betelepítésnek.