Viharokkal kezdődik a hét

2016.08.15. 16:15

Északkeleten, valamint a Dunántúl középső és északi felén hozott egyelőre zivatarokat a hidegfront, írja az Időkép.hu.

A Balatonon már kora délután zivatarok és záporok alakultak ki, enyhébb széllökésekkel kísérve. Körmenden jégeső is volt. A gyenge hidegfront miatt az egész országban, kedd reggelig szórványosan lehetnek esőzések, kisebb viharok. Mögötte kedden a magasban néhány fokkal hidegebb, kissé szárazabb levegő érkezik hazánk fölé, írja a Met.hu.

Hétfőn a délutáni órákban kiemelten az Észak-Alföld térségében, illetve a Dunántúl nyugati és középső területein egy-egy helyen 80-90 km/h feletti széllökés, felhőszakadás (25-30mm <) és nagyobb méretű jég is kialakulhat. Hétfőn késő estétől a Dunántúl déli felén esetleg kiterjedtebb zivatartevékenység is kialakulhat, több helyen is társulhat hozzá felhőszakadás (30-35 mm-t meghaladó csapadék). Emiatt az OMSZ még vasárnap Vas, Zala, Veszprém, Somogy, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar megyékre. 

Több helyen jégeső is kialakulhat. A burgenlandi Oberwartot teljesen fehérre változtatta a lezúduló csapadék.

Kedden nyugaton 23-25 fok, a Duna–Tisza közén és a Dunántúlon 26-28, a keleti országrészben pedig 25 fok körüli hőmérséklet várható. Délutánig sok helyen marad a szakadozott felhőzet és a borult idő.