Emlékszik, hogyan menekült tíz évvel ezelőtt a tűzijátékról? Írja meg!

2016.08.17. 13:08

Aki ott volt, az nem felejti el a tíz évvel ezelőtt történteket. 2006. augusztus 20-án vidám emberek várták a rakéták fellövését a rakpartokon. Este kilenckor lekapcsolták a közvilágítást, és elkezdődött az ünnepi tűzijáték.

Tíz perc múlva a szél felkavarta a port, aztán hatalmas vihar tört ki: ömlött az eső, az emberek fejvesztve menekültek.

Öten haltak meg. Két ember a vihar által kidöntött fa alatt lelte halálát, egy idősebb asszony szívinfarktust kapott, ketten pedig eltűntek a Dunában, amikor motorcsónakjuk egy hajónak ütközött. Sokan sérültek meg a belvárosban és a Várban is. A mentők több mint száz embert szállítottak kórházba főként fejsérüléssel és csonttöréssel, de összesen több mint háromszázan sérültek meg azon az estén. 

A mostani augusztus 20-án személyes visszaemlékezésekkel is szeretnénk feleleveníteni a tíz évvel ezelőtt történteket.  Ha ott volt az események középpontjában, esetleg megsérült, kérjük, írja meg, hogyan élte át mindezt, és azóta hogyan sikerült feldolgoznia a traumát. 

Levelét erre az e-mail címre várjuk. Nevét, személyes adatait zártan kezeljük.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport