Totális káoszba taszította a kvótaszavazás a baloldalt

2016.08.17. 07:15
Öt baloldali párt is bojkottálja az októberi kvótanépszavazást. Közös, összehangolt kampány azonban biztosan nem lesz. Az MSZP-ben most arról megy a vita, hogy a DK-val mennyire szabad együttműködni. Szocialista politikusok naponta mondanak ellent egymásnak. Az MSZP-ben ismét a Gyurcsányhoz való viszony a meghatározó.

Eddig is nehéz volt átlátni és röviden összefoglalni, hogy a baloldali ellenzék milyen álláspontot képvisel az október 2-i kvótanépszavazással kapcsolatban, és milyen kampányt bonyolítanak majd addig. A történet az elmúlt napokban új szintre lépett azzal, hogy a baloldali pártok kampányát ismét beárnyékolja az MSZP és a DK közötti versengés.

Azt már korábban kinyilvánította az MSZP és a DK is, hogy bojkottálni fogják a népszavazást, vagyis arra buzdítják a szavazókat, hogy maradjanak otthon. Az ellenzéknek ugyanis nyilván politikai érdeke, hogy minél kevesebben nyilvánítsanak véleményt Orbán Viktor kérdéséről, így a nemek valószínűsíthető többségét beárnyékolhatja az alacsony részvétel. 

Az egyetértés nagyjából eddig tart.

Az MSZP-sek - hogy megkülönböztessék magukat a DK-tól - folyamatosan hangoztatják, hogy nem nevezhető bojkottnak az általuk sürgetett távolmaradás. Most pedig arról megy a vita az MSZP-ben, hogy mennyire hangolja össze a kampányát a két párt, és hogy az egyetértést lehet-e együttműködésnek titulálni.

Eddig a következőket tudtuk meg a baloldal kvótaszavazásról alkotott álláspontjáról:

  • Gyurcsány Ferenc már a kérdés meghirdetése után bejelentette, hogy a DK bojkottálja a népszavazást.
  • Az Együtt és a PM is jelzete, hogy a távolmaradásra fognak buzdítani.
  • A Fodor Gábor-féle Liberálisok viszont az igen szavazat mellett kampányolnak.
  • Az MSZP május közepére szülte meg az álláspontját, miszerint nemet mondanak "a Fidesz álkérdésére", és "az MSZP-nek jobb programja is lesz, mint részt venni egy bohócnépszavazáson". Vagyis az MSZP is a bojkott mellett döntött.
  • De az MSZP-s bojkottot mégsem lehet bojkottnak nevezni. Molnár Gyula, az MSZP elnöke szerint bár a szocialisták arra buzdítják a választókat és a híveiket, hogy ne vegyenek részt a voksoláson, "szándékosan nem használjuk a bojkott szót; a népszavazás intézményét elfogadjuk, tudomásul vesszük, hogy ez a demokrácia egyik fontos eszköze". Az MSZP ezért nem vonul ki teljesen a népszavazásból, küld például delegáltakat a szavazatszámláló bizottságokba.
  • Közben a Népszabadság megírta, hogy Molnár Gyula és Gyurcsány Ferenc megállapodott abban, hogy pártjaik együttműködnek a kormány kvótanépszavazásának bojkottjában, és mindkét párt a "Maradj otthon, maradj Európában" mondattal kampányol majd.
  • Nyakó István, az MSZP szóvivője viszont a Magyar Időknek azt mondta erre: "egyetértés van, együttműködés nincs". 
  • Közben kiderült, hogy a bojkottal sem ért mindenki egyet az MSZP-ben. Kovács László volt pártelnök például a népszavazáson való részvételt és Magyarország uniós tagságának igen szavazattal való megerősítését, vagy érvénytelen szavazat leadását tartja megfelelő lépésnek - derült ki a hétvégén.
  • Nyakó erre azt mondta, hogy Kovács László is eldöntheti, miként kíván részt venni a népszavazáson.
  • Közben az Együtt, a PM és a Moma (Bokros Lajos pártja) közös plakátkampányt tervez, amely a szavazásról való távolmaradásra buzdít. Vagyis a három párt is bojkottálja a népszavazást, de az MSZP-DK-tól külön bojkottálja majd.
  • Az LMP a szavazóira bízza a döntést, a párt vezetői bojkottálják a szavazást, de Szél Bernadett társelnök szerint lesznek LMP-sek, akik nemmel szavaznak majd, vagyis a kormány álláspontja mellett.

Vagyis öt párt, az MSZP, a DK, az Együtt, a PM és a Moma bojkottálni fogja a népszavazást, de közös, összehangolt kampány nem lesz. Az Index úgy tudja, hogy az MSZP-ben most arról megy a vita, hogy a DK-sokkal mennyire szabad együttműködni. Jó ötlet-e például, ha a szocialisták részt vesznek a DK-sok október 1-jére hirdetett élőláncán. 

A Gyurcsányhoz való viszony a meghatározó az MSZP-ben

Vagyis úgy tűnik, az MSZP-ben ismét a Gyurcsány Ferenchez való viszony határozza meg az álláspontokat. Jól szemlélteti a helyzetet az ATV Egyenes Beszéd című műsorának hétfői adása, ahol pár perc leforgása alatt mondott egymásnak ellent két MSZP-s.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke azt mondta, hogy szerinte semmi furcsa nincs abban, hogy együtt kampányol az MSZP és a DK, hiszen valaha egy párt voltak:

vannak pártok, amelyek valaha egyek voltak, aztán szétszakadtak, és lehet, hogy egyek lesznek. 

Ehhez képest az utána következő Harangozó Tamás MSZP-s képviselő pár perc múlva teljesen más szellemben nyilatkozott az MSZP és a DK közeledéséről: "még egyszer nem tudom a nevemet ahhoz, hogy egy ilyen folyamat elinduljon, mert sajnos egyszer már láttuk a végét". Harangozó az interjúban végül kifakadt, és a baloldali helyzetet jól jellemző, frappáns kijelentést tett:

ideológiailag alulképzett vagyok abban, hogy a két párt vezetése mit csinál. 

Az MSZP képviselő azt mondta, érdeklődéssel figyeli, hogy a pártelnöke és a párt vezetői mit mondanak és tesznek majd. 

Ezek után nem is meglepő, hogy az MSZP szavazói a legfrissebb felmérések szerint nehezen tudják eldönteni, mit csináljanak október 2-án. Az Index által rendelt közvélemény-kutatás szerint az MSZP tábora teljesen megosztott: a szocialista szimpatizánsok 29 százaléka gondolja most úgy, hogy nem megy el a népszavazásra, 37 százalék pedig még nem tudja, hogy elmenjen-e. A bizonytalanságot jelzi, hogy azoknak az MSZP-seknek, akik részt vennének a voksoláson, a többsége még nem tudja, hogyan szavazzon.