Mengyi: Minden, amit állítanak félreértések és csúsztatások sorozata

2016.08.19. 19:09

Sem nem kértem, sem nem fogadtam el semmilyen kenőpénzt. Minden, amit állítanak szerintem félreértések, és csúsztatások sorozata

- mondta el az RTL Híradónak pénteken a korrupciós ügybe keveredett Mengyi Roland fideszes országgyűlési képviselő. Mengyi az után nyilatkozott a tévécsatornának, hogy csütörtökön az ügyészség a politikus mentelmi jogának felfüggesztését kérte. Mengyi Rolandról a hónap elején a 168 Óra írta meg azt rendőrségi iratokra és lehallgatási jegyzőkönyvekre hivatkozva, hogy százmilliós uniós támogatás lenyúlási tervének volt részese.  A gyanú szerint 10 millió forint kenőpénzt kért szociális szövetkezetektől, cserébe azt ígérve, elintézi, hogy nyerjenek egy rájuk szabott 500 millió forintos uniós pályázaton.

Az önéletrajzában titkolózó, de az Index információi szerint táskahordóból a politika első vonalába kerülő Mengyi azt mondta az RTL-nek, ő maga kezdeményezi, hogy felfüggesszék a mentelmi jogát. Azt megszavazza majd, mert szerinte csak így tisztázhatja magát az ügyben. "Én ebben az ügyben teljesen tisztán állok" - közölte.

Elmondta, nem beszélt még az ügyészséggel, és úgy gondolja, hogy az ügyet borító - Mengyi szerint csúsztató újságíró - valószínűleg többet tud a nyomozásról, mint ő. Állítja, nem közvetített döntéshozók és vállalkozók között, továbbá nem is így működik a pályázati rendszer.

Csütörtökön az ügyészség azt közölte, két bűncselekmény merült fel Mengyivel kapcsolatban. Az egyik bűnszövetségben és bűnsegédként elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás kísérlete. A másik vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés. Az első büntetési tétele öttől tíz évig tartó, a másodiké kettőtől nyolc évig tartó szabadságvesztés. Még csütörtökön derült ki az is, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói majdnem elkapták egy rajtaütéskor Mengyit, de nem kapták meg az őrizetbe vételhez szükséges felsőbb utasítást.