Tőkés László pártja is beszállt a kvótakampányba

2016.08.19. 16:31

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) minden magyar állampolgárt az október 2-i népszavazáson való részvételre és a nemmel való szavazásra biztat, írja az MTI.

A Tőkés László fideszes EP-képviselő alapította EMNP csatlakozott a magyar kormánypártokhoz és a népszavazás támogatásáról szóló közleményében élesen bírálta a magyar baloldal pártjait. A párt szerint a magyar nemzetet egy újabb hazug kampánnyal próbálják megosztani, amikor azt mondják, hogy a határontúliaknak több jogaik vannak az anyaországiakhoz képest. Az EMNP kritikájának alapja, hogy a baloldal – kivált az MSZP – erősen bírálta a kormányt, hogy a külföldön tartózkodó magyar állampolgárok nem szavazhatnak levélben, míg a határontúli magyarok igen.

Az MSZP és az Együtt egyértelműen a kvótanépszavazás bojkottálására hívta fel a szavazóit. A kormánynak viszont fontos lenne, hogy meglegyen az érvényességhez szükséges 50 százalékot meghaladó részvétel. Míg a kormány álláspontja az, hogy le kell szavazni a betelepítési kvótát.