Eufrozina, Kende
8 °C
19 °C

A Fidesz ellehetetlenítette a rendkívüli parlamenti ülést

2016.08.22. 06:42

Ellenzéki kezdeményezésre tartott rendkívüli ülést hétfőn kilenc órától a parlament. Nem volt azonban túl hosszú, épp csak a napirend előtti felszólalások mehettek le: a Fidesz-KDNP - ahogy a korábbi, Liget-beruházásról szóló rendkívüli ülésen - ugyanis nem biztosította a határozatképességet. Így a napirendet sem tudták elfogadni, és nem szavazhattak a képviselők a Jobbik javaslatáról, amely kiterjesztené a levélben történő szavazás lehetőségét.

Az ellenzék arról tárgyalt volna, hogy a szavazás, választás napján külföldön tartózkodók is ugyanúgy szavazhassanak levélben, mint a határon túliak. A mostani szabályozás szerint ugyanis a magyarországi lakcímmel rendelkezők csak személyesen az adott ország nagykövetségén vagy konzulátusán tudnak szavazni. Míg a magyar lakcímmel nem rendelkezők (jellemzően a határon túli magyarok) levélben is szavazhatnak a regisztráció után.

Az MSZP bedobta

A problémára pár héttel ezelőtt először Ujhelyi István MSZP-elnök hívta fel a figyelmet, bár politikailag nehezen magyarázható, hogy ha a szocialisták távolmaradás mellett buzdítanak, miért fontos nekik, hogy külföldről is minél többen szavazhassanak. A Jobbiknak ez már évek óta szívügye volt, már 2013-ban így módosították volna a törvényt, ezért kapott a dolgon, hogy újra aktuális lett az ügy, és kezdeményezte a rendkívüli ülést.

Az MSZP ezt először nem támogatta, majd meggondolta magát a párt, és mégis aláírták az ívet a szocialisták, ahogy az LMP-sek is.

A Jobbik kezdeményezte

A Jobbik tehát azért akarta ezt az ülést, hogy módosítsák a választási eljárási törvényt, minden külföldön élő magyar szavazhasson levélben már az októberi kvótareferendumtól kezdve, függetlenül attól, hogy rendelkezik-e állandó magyarországi lakhellyel, vagy sem.



A Jobbik indoklásában igazságtalannak nevezte a jelenlegi szabályokat, mivel a Nyugat-Európában dolgozó magyaroknak sokszor több száz kilométert kell utazniuk a helyi külképviseletekre voksuk leadásához, a levélben szavazás lehetőségére pedig csak akkor lennének jogosultak, ha megszüntetnék magyarországi lakcímüket, amit az ellenzéki párt szerint jobb lenne elkerülni.

A Fidesz meghekkelte

A kormánypártok ugyanakkor politikailag aggályosnak nevezték, hogy az ellenzék egy már kitűzött népszavazás szabályain változtatna. "Az ellenzék valójában csak el akarja lehetetleníteni a kvótareferendumot" - mondta korábban Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője, aki hozzátette azt is, hogy a választási eljárási törvény kiállta az Alkotmánybíróság és a strasbourgi emberi jogi bíróság próbáját, emellett a Velencei Bizottság ajánlásait is tartalmazza. Kósa Lajos jelezte, a kormánypárti frakciók nem biztosítják a hétfői ülés határozatképességét, egy képviselő megy csak be az ülésre. Így is tettek.

LMP: különbségtétel magyar és magyar között

Napirend előtti felszólalásában Szél Bernadett arról beszélt, hogy a Fidesz szándékosan, hatalomtechnikai okokból egy olyan választási rendszert, szabályozást hozott létre, amely különbséget tesz magyar és magyar, választópolgár és választópolgár között. A tény pedig, hogy a kormánypártok bojkottálták a mai ülést azt jelenti, hogy nem tesznek eleget a megbízatásuknak, amit a választópolgároktól kaptak. Dr. Völner Pál államtitkár a kormány részéről úgy reagált, hogy a választási törvény semmilyen alapjogot nem sért, és a finn mintát követi.

MSZP: Aki semmit nem tesz a kopaszok ellen, ne óvja az ellenzéktől a népszavazást

Szakács László az MSZP-től arról beszélt, hogy a kormány az egyik félnek végtelenségig megkönnyíteni a másiknak végtelenségig megnehezíteni a szavazást. Hozzátette, hogy a kormány azzal érvel, hogy az ellenzék el akarja lehetetleníteni a népszavazást (kvótanépszavazást), miközben hol voltak a kormánypárti képviselők akkor, amikor kopaszok akadályozták meg, hogy egy ellenzéki képviselő beadhassa a népszavazási kérelmét. Szakács szerint akkor semmit nem tettek, lapítottak, amíg haza nem jött Orbán. Így elég visszás, hogy a kormány az ellenzéktől félti a népszavazás intézményét. Szakács szerint a kormánytól kopaszokat, szlogeneket és félelmet kap az ország, ám nem ettől lesz erős Magyarország, hanem azoktól, akik ezek dacára még mindig ezért az országért dolgoznak.

Jobbik: A Robert Fico barátsága fontosabb, mint a szlovákiai magyarok

Szávay István szerint nem igaz, hogy korábban ne jelezték volna, hogy problémás a szavazási szabályozás, legutóbb a 2014-es választásnál tett ezt a Jobbik. A jobbikos politikus szerint az is nevetséges indok, hogy nincs elég idő módosítani a választási törvényt, amikor a kormány a "gránitszilárdságú" Alaptörvényt is vagy háromszor módosították pár nap alatt. Hozzátette, nevetséges, hogy a kormány hivatkozik arra, hogy például a Felvidéken félnek az emberek a saját nevükre, címükre kérni a szavazással kapcsolatos magyar hivatalos leveleket a szlovák kormány retorziói miatt. Mert ez ellen épp a magyar kormány tehetett volna valamit, de a Fico-barátság mindig fontosabb volt, mint a szlovákiai magyarok jogainak védelme.

49 képviselő volt a parlamentben, nem volt határozatképes, nem tárgyalták az ellenzéki javaslatot.