Orbán: Az EU nem tudja betartani az ígéretét Törökországnak

2016.08.23. 15:40 Módosítva: 2016.08.23. 21:04

Magyarország száz százalékig megvédi határait, akkor is, ha Ankara beváltja fenyegetését, és migránsok tömegeit indítja el az Európai Unióba - mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Folha de S. Paulo című brazil lapnak adott interjújában, amit az MTI szemlézett. A kormányfő arról is beszélt, hogy "lehetetlen" kivonni a törököket az európai uniós vízumkényszer alól.

A török kormányfő agyon dicsérte a magyar kormányt

Magyarország hozzáállása a július 15-i puccskísérlethez példa kell, hogy legyen az Európai Unió többi országa számára - mondta kedden Binali Yildirim török kormányfő Szijjártó Péter külügyminiszterrel folytatott megbeszélése során. A közel egy órás tanácskozáson Ömer Celik, az európai uniós ügyekért felelős török miniszter is részt vett. Yildirim hangsúlyozta: a magyar külügyminiszter látogatása a szolidaritás erős kifejezése, amelyet nagyra értékel. A miniszterelnök nyomatékosította azt is, hogy a puccskísérletet követő tisztogatások a demokratikus jogállam keretein belül zajlanak. Megerősítette: a magyar hatóságok készek az együttműködésre. (MTI)

A Sao Pauló-i újság a magyar kormányfő utóbbi kijelentésével kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy az Európai Unió és Törökország között születetett menekültügyi megállapodás egyik pontja a török vízumkényszer eltörlése. Ezzel kapcsolatban Recep Tayyip Erdogan török elnök leszögezte, hogy amennyiben Brüsszel nem tartja magát az egyezséghez, Ankara menekültek tömegeit indíthatja el az EU-ba.

Az európai országok nem tudják betartani azt az ígéretüket, amelyet Törökországnak tettek

- jelentette ki a kormányfő. Orbán Viktor szerint "óriási probléma, érzékeny kérdés" a török uniós vízumkötelezettség megszüntetésének ügye, mindazonáltal ő maga nem aggódik Ankara fenyegetése miatt. Orbán Viktor az interjúban kiállt Recep Tayyip Erdogan török elnök mandátuma és Törökország stabilitása mellett.

Ha Törökországban nincs stabilitás, az az egész régió problémája lesz. Támogatnunk kell a török kormányt.

A magyar kormányfő ugyanakkor hozzátette, hogy a halálbüntetés esetleges alkalmazása - amelyet a török kormány fontolóra vett a július 15-i sikertelen katonai puccskísérletet követően - letérítené az unióba vezető útról az eurázsiai országot.

Az azt firtató kérdésre, hogy a menekültek érkezése nem segítene-e az Európai Unió demográfiai problémáinak megoldásában, Orbán Viktor közölte,

Soha. Ők egy komolyabb problémát okozhatnak, mert párhuzamos társadalmat építenek ki Európában. A migránsok eltérő kulturális felfogással érkeznek, és ezek a párhuzamos társadalmak veszélyesek, és destabilizálják az EU országait. Szeretnénk, ha a magyar nép jellegében integrált társadalomként maradna meg.

Orbán az interjúban ismételten kiállt Donald Trump mellett, mint mondta

Trump külpolitikája lenne a legjobb nekünk. A demokraták azt gondolják, hogy nem kell kontrollálni a migránsok Európába való belépését, és ez nagyon veszélyes. Trump védelmébe veszi a bevándorlók ellenőrzését. Továbbá ellenzi a más országokban való demokráciaépítést, és én ebben egyetértek vele.