Utat épített magának egy önkormányzati cégvezető, a lakók felháborodtak

2016.08.29. 09:05

A Népszabadság cikke szerint a Miskolci Ingatlankezelő Zrt. vezérigazgatójának, Szélyes Domokos családjának házáig vezet az az új út, amit néhány hete készült el a Viola utcában. Út ott korábban nem is volt, csak lépcsősor, ami a főútig vezetett, azonban az új beruházás mindössze Székely házáig ér, fölötte meghagyták a lépcsősort. 

A miskolci Viola utca a Google utcatérképén, ahol még a lépcsősor látható. Ezt az utat aszfaltozták le Szélyes házáig.
A miskolci Viola utca a Google utcatérképén, ahol még a lépcsősor látható. Ezt az utat aszfaltozták le Szélyes házáig.

Az ott élők felháborodtak, mert szerintük az idősek a lépcsősoron még le tudtak menni csúszós időben is, de a tükörsima aszfalton már nem. A lakók panasszal fordultak a város jegyzőjéhez, de nem kaptak választ, az önkormányzati képviselő pedig csak hümmögött.

A lap megkereste Szélyes Domokost, azonban helyette a miskolci városháza sajtóosztálya válaszolt. Mint közölték, az útépítés önerőből, tehát nem közpénzből készült, viszont az önkormányzat engedélyével.

Az építkezés még nem fejeződött be. A Viola utcai lépcső leromlott állapotban volt. A helyére kerülő aszfaltburkolatú úton, amely mellé végig korlát is épül, a korábbinál biztonságosabb lesz a gyalogosközlekedés. A gépjárműforgalom minimális lesz. Az építkezés befejezése után a kész utat a beruházó térítésmentesen átadja az önkormányzatnak.