Lehetne a múzeumi negyed a Nyugati mögött, de van egy ok, hogy mégsem ott lesz

A magyar történelem egyik legbizarrabb beruházása rajzolódik ki a Liget-projekt környékén. A magyar állam irtózatos pénzekből beépített területté alakít egy parkot – a Városligetet. Majd újabb őrületes milliárdokból parkká alakít egy ipari területet – a Nyugati pályaudvar mögötti zónát.

Mindezt úgy, hogy ez a két beruházás nem kilométerekre van egymástól, hanem egy ponton érintkeznek is. Azaz különösebb szervezés nélkül lehetne racionális módon dönteni, és fákat telepíteni a Ligetbe, és épületeket építeni a Nyugati rozsdazónájába. De miért nem így történik?

Már Lázár előtt évtizedekkel kitalálták

A józan gondolkodás főbb kritériumait megkérdőjelező projekt akkor rajzolódott ki előttünk, amikor a Nyugati pályaudvar mögé építendő parkról beszélgettünk annak tervezőjével, Finta Józseffel.

A Nyugati liget vagy Podmaniczky liget ötletét fél éve Lázár János melegítette fel egy kormányinfón, nem említve, hogy a terv egyáltalán nem új. Még Tarlós István 2010-es főpolgármesteri programjában is szerepelt a terület rekultivációja, igaz, logikus módon múzeumi negyedet terveztek oda, nem pedig parkot.

„Már a kétezres évektől szó van arról, hogy a Nyugati mögötti területet hasznosítsuk” – jelezte Finta József, hogy a terv már jóval Tarlós előtt is létezett.

„A fejpályaudvarok ügye Európában mindenhol fontos kérdés. Ezek a 19. század végén még a város peremére épültek, de azóta a területet a városok benőtték. Helyük, pozíciójuk már nem megfelelő, és nagyon értékes városi területeket foglalnak el. Ilyen a Nyugati mögötti terület is.”

„A terület fejlesztésével felértékelődne Terézváros, amelynek ez a része szlömösödik. Pedig 200 méterre van ide Budapest egyik legelegánsabb sugárútja, az Andrássy út. A zöld szomszédság értékessé tenné Terézvárost, sőt, Angyalföld egyes részeit is. A Podmaniczky út pedig az Andrássyhoz hasonló szintű, zöld úttá válna” – helyezte a beruházást szélesebb urbanisztikai kontextusba az építész, akinek neve nagy budapesti beruházások, többek közt a Westend tervezőjeként ismerhető.

Lehetne múzeumi negyed a Nyugatiban

Épülhetne akár ide az a múzeumi negyed, amit a Ligetbe terveznek? – tettük fel a kérdést. Érdeklődésünk persze álszent volt, hiszen Tarlós István programjában tételesen is szerepeltek azok a múzeumok, amelyeket Baán László vezetésével most egy létező park helyére akarnak telepíteni.

Elvileg elférnének itt a Liget területére tervezett múzeumok

– ismerte el Finta József, hangsúlyozva, hogy csak magánemberként szólal meg, mert a Liget-projektet nem ismeri közelebbről, és nem is akar annak kérdésében állást foglalni.

Erősködésünkre, hogy vajon a két projekt felcserélhető lenne-e, az építész azzal válaszolt:

„Én a zöldterületet nem terhelném múzeumokkal, hiszen annyi szép, üres épület van amúgy is Budapesten. A Liget legyen a pihenésé, a Nyugati mögötti terület pedig Central parkos miliőjű hely lehetne, a korzózás, az aktív pihenés helyszíne.”

„Ha a Liget-projekt valóban leállna, akkor itt lehetne építeni hasonlót. De én kisebb múzeumokat tervezek a Nyugati mögé, hogy inkább pezsgő, városi parkként működjön” – kanyarodott vissza Finta abba a valóságba, amelyben a Ligetben lesznek az épületek, és a rozsdazónában épül a park.

Dombházak, amelyekben majd lesz valami

„Ennek a területnek az adna értéket, hogy a városi élettel keveredik. Valaki leszáll a 4-es, 6-osról, és rögtön belép a zöldbe.”

De hogy nézne ki a park a vasúti területen? Finta tervei szerint a 25 hektáros területen nem számolnák fel teljesen a vasúti közlekedést. „4-6 vágány megmaradna, ez az elővárosi közlekedés miatt is fontos. Ezek felülépítésével jönne létre a park egyik része.”

A 25 hektáros terület egyik felében betonelemeket helyeznének a sínek fölé, nagyjából úgy, mint ahogy akkor tették, amikor a vágányok egy része fölé felhúzzák a Westendet. A terület másik, a Podmaniczky út felé eső felében pedig a talaj síkjában alakítanák ki zöldterületet. A két különböző magasságú zónát lejtős, füves rézsűvel kötnék össze.

„A felülépítés nem is látszana, mert úgy nézne ki, mint egy domb. Télen lehetne akár szánkódomb is” – lapozta végig nekünk a látványterveket az építész. Fotókat erről nem készíthettünk, hogy ne lopjuk el a show-t valamelyik kormánytagtól, amikor majd bejelenti a beruházást.

A terület jellegét azonban nemcsak a szánkódombok és fák határoznák meg, hanem azok az elemek, amik még a látványterveken is meglepőnek tűntek: a dombházak.

A dombházak hatalmas, meredek dombok, abból a típusból, amelybe előszeretettel látnak bele ősi piramisokat azok az emberek, akik szeretnek misztikus dolgokat képzelni hétköznapi helyekre. Azzal a különbséggel, hogy ezek a tereptárgyak tényleg emberi építményeket rejtenek. A zöld halmok valójában épületek, amelyekbe a közepükön magasodó üvegtornyok viszik le a fényt.

„Az, hogy pontosan mik kerülnek az épületekbe, még tervezés alatt van. Én közösségi létesítményeket szeretnék ide. Nem irodákat vagy lakóházakat, hanem kikapcsolódásra, kulturálódásra szolgáló intézményeket.”

Finta József leginkább gyerekszórakoztató funkciókat képzelt el a dombházakba: játékmúzeumot, vagy a csodák palotáját. Ami hiába szimpatikus megközelítés, képtelen voltam kiirtani magamból az unalmas racionalitást. Az járt a fejemben, hogy miközben a Nyugatitól 300 méterre monumentális múzeumokat építenek a Liget zöldjébe, ide felhúznak egy sor másik épületet, amelyekbe most keresnek funkciót.

Westend: a szép új világ parkja

Földhözragadt mentalitásomat már nem is próbáltam leplezni, úgyhogy megkérdeztem, hogyan lehetne igazi parkot kialakítani egy olyan területen, amit több mint száz éve áztat az olaj és a vasút egyéb ipari szemete. Ráadásul a park több mint fele a sínek fölé épített betonelemekre, illetve a dombnak tűnő épületekre kerülne.

„A Westend tetőteraszát kell megnézni. Már nagy fák vannak, az emberek szeretik a területet, rengetegen járnak oda pihenni, sokan használják a játszóteret. Az egész technika kérdése, olyan öblösödéseket kell kialakítani a betonfödémben, amelyekbe fákat lehet rakni” – mondott konkrét példát Finta József.

Ezzel az információval megrögzött racionalistaként már tudtam kezdeni valamit. Végre nem a népszórakoztatásra kitalált látványtervekből kellett kiolvasnom a jövőt, úgyhogy az interjú után elsétáltam a Westendhez, amelynek két tetőteraszi szintjén is tenyészett a Finta József által hivatkozott park.

Amit a pláza tetején találtam, az nagyjából annyira volt park, amennyire tengerparti strand a Dagály uszoda. A területen voltak fák, és volt gyep, de az alaphangulat nem az volt, hogy parkot látok néhány kikövezett sétánnyal, hanem egy amúgy rendezett betonplaccot, amire fákat és gyepszőnyeget telepítettek.

De nem is csak a hangulatról van szó. A fák a telepítés óta eltelt 17 évben 3-4 méteresre nőttek, és csak azért tűntek magasabbnak, mert egy-másfél méter magas ágyásokba ültették azokat. A területen végignézve egyértelmű volt, hogy azt csak olyanok fogják parknak látni, akik addigi életüket egy betonsilóban élték le, vagy a kormánytól kapják a fizetésüket.

Igazi parkokat sem tudunk életben tartani

Irreálisan nagy energiabefektetéssel persze akár a sínek fölé épített betonelemeken is lehetne parkot kialakítani, mondta a kérdésről Bardóczi Sándor tájépítész, akit a terv realitásairól kérdeztem.

„Ha nem a talajon van a park, akkor a vizet, tápanyagot, minden szükséges elemet nekünk kell odaszállítani. Ami a természetben automatikusan működik, azt ilyen helyen nekünk kell elvégezni. Gondoljuk csak el: jelenleg kiemelt jelentőségű közparkokat nem tudunk gondozni. Hogyan képzelhető el, hogy egy ennél bonyolultabb rendszert képes lenne kezelni a főváros?” – mutatkozott sajnálatosan realistának a tájépítész is.

Bardóczi a pláza tetőkertjét sem tudta dús trópusi dzsungelnek látni. „A Westend tetején bonsai állapotban vannak a fák, mert nincs elég hely a gyökerüknek. A Ligetben is élő, 20-30 méteres fáknak 10 méter mélyre lemegy a gyökerük. A betonfödémben csak akkor alakítható ki ekkora tér, ha az elképesztő teherbírású elemekből épül. Ez is hatalmas pluszköltség.”

„A Széll Kálmán térre nemrég ültetett, de már száradó fái mutatják, hogy parkot építeni nem olyan egyszerű, mint gondolják. Ahhoz, hogy 150 éves, nagy fáink legyenek, 150 évet kell várni.”