Már most meghirdették október 23-a első tüntetését
Civilek közösenhirdetnek tüntetést október 23-ra, délután 3 órára a Blaha Lujza térre - ezt a szervezők közölték az Indexszel. "Azért választottuk ezt a dátumot, mert úgy érezzük, hogy velünk együtt sokan tartják még ma is fontosnak 56 törekvéseit: a szabadságvágyat, a humánus, nyitott, gazdagodó európai társadalom utáni vágyat" - írták közleményükben.
A szervezők szerint "Magyarországon élő emberek joggal érezhetik úgy, hogy a hatalom hű szolgái és holdudvaruk kezében a közvagyon könnyen veszíti el „közpénz jellegét”, miközben a nyomozóhatóságok sokszor akkor sem veszik észre a korrupciót, ha kiszúrja a szemüket". Kifogásolják azt is, hogy az ország "milliárdokat költ egy semmit el nem döntő népszavazásra", miközben súlyos kérdések lényegi tartalmáról itthon nem folyik értelmes párbeszéd.
"Egyre távolodunk attól az európai közösségtől, amelynek értékválasztásunk alapján lettünk tagjai, és eközben olyan országokhoz és közeledünk, amelyek az európai értékektől messze vannak. Százezrek hagyták el Magyarországot, és sokan nem csupán a megélhetés kedvéért, hanem azért is, hogy egy nyitott, demokratikus, humánus társadalomban élhessenek" - írják.