Molnár Gyula megint kvótázott, de most nem úgy
Az MSZP-s Molnár Gyula csütörtök reggel a Hír Tv-ben meglepő kijelentést tett: az MSZP kész lenne támogatni a kormányt a kötelező kvóták elleni fellépésben abban az esetben, ha az Európai Unió valóban tervezne ilyen lépéseket.
Persze egyelőre szó sincs ilyen lépésről, ezért is volt meglepő Molnár kijelentése, hiszen a hírek ezután arról szóltak, hogy az MSZP támogatja a kormány menekültkvóta elleni harcát, az már halványabban jelent meg, hogy amúgy az ellenzéki párt szerint értelmetlen a népszavazás.
Talán ezt a kommunikációs bravúrt próbálta most kicsit helyrepofozni Molnár, amikor közölte, hogy az Európai Unióban nincs többségi napirenden, hogy további kötelező letelepítési kvóták bevezetésére kerüljön sor, majd a Facebook-oldalán közzétett egy képet is, amiben ezt megismétli.