Zsebpénzért kértek szexet a gyerekektől a nevelők

2016.09.07. 08:39

Huzamosabb ideje durván visszaélnek a gyerekek kiszolgáltatottságával egy magyar nevelőotthon nevelői – állítja a Bors. A lap szerint a gyerekeket zsebpénzért, játékért, édességért kényszerítik szexre az elvileg rájuk vigyázó alkalmazottak.

Az otthont jogvédők és hozzátartozók akarják leleplezni. 15 áldozat volt hajlandó vallomást tenni a visszaélésekről, ezek alapján rendőrségi feljelentés is született. A Bors állítása szerint minden bizonyíték, beleértve a vádlottak neveit is, a birtokukban van.

A lapnak a jogvédők azt állították, hogy a visszaélések ma is állandóak, néhány hete például egyetlen nap alatt öt gyerek került kórházba, mert begyógyszerezték magukat, egyikük pedig felvágta az ereit, hogy így meneküljenek el az otthonból.

A kisebb áldozatok a névtelen beszámolók szerint 9-10, a nagyobbak 13-15 évesek, de olyan korábbi lakó is nyilatkozott a lapnak, aki szerint a nevelőotthonban őt ért perverziók miatt torzult el a szexuális élete az otthonban töltött évek után is.