Bertalan
10 °C
28 °C

A migránsellenes kampánynak súlyos következményei lehetnek

2016.09.09. 18:05 Módosítva: 2016-09-09 18:06:48
A magyar egyházi vezetők Ferenc pápa és Orbán között őrlődve és lavírozva menekültügyben testületileg a hallgatást választották, a kvótanépszavazáshoz közeledve azonban egyre több az egyháziak részéről is az egyéni megszólalás. Ezek között a kormánypolitika melletti egyértelmű kiállás és a migránsellenes kampány kritikái egyaránt megjelennek. Egy háttérbeszélgetésen most a jezsuiták jelezték, hogy alapvető problémáik vannak a népszavazási kérdéssel, a keresztényeknek pedig nem csak nemzeti, hanem globális felelősséget kell vállalniuk.

Csütörtökön a magyar Katolikus Püspöki Konferencia még úgy szólalt meg a menekültügyi népszavazásról, hogy a lehető legkevesebbet mondta: nincs közös álláspont, a közös megszólalástól való elzárkózás pedig nem más, mint felelősen kialakított álláspont. Mohos Gábor, a konferencia titkára szerint úgyis mindenki számára ismert az általános egyházi állásfoglalás: egyszerre kell támogatni az üldözötteket, akiknek viszont tiszteletben kell tartaniuk a fogadó ország kultúráját. Ebből politikai vérmérséklete szerint mindenki azt emel ki, amit akar, miközben mindenki tudja, hogy

a migrációs válság miatt valójában komoly véleménykülönbségek vannak a legnagyobb egyházon belül is.

Most a magyarországi jezsuiták érezték úgy, hogy érdemes megszólalniuk az október 2-ai kvótanépszavazás miatt. Egy pénteki háttérbeszélgetésen a magyarországi rendtartományuk képviselői fejtették ki az álláspontjukat, és bár összességében meglehetősen óvatosan fogalmaztak, azt egyértelművé tették, hogy a kvótanépszavazás kérdésével nekik is alapvető problémáik vannak.

Brexit után veszélyes játszani a tűzzel

A népszavazási kérdés többféleképpen is félreérthető  a jezsuiták szerint többek között ennek tudható be, hogy a katolikus egyház vezetői ilyen óvatosak. Nem csak az a baj, hogy eltérőek az álláspontok arról, hogy ügydöntő népszavazásról van-e szó (a jezsuiták szerint egyébként nem), de a voksolásnak, bár az jogilag irreleváns, szerintük nagyon erős következményei lehetnek. Egyrészt politikai szinten: mivel a népszavazási kérdés alapvetően érinti a nemzeti szuverenitás kérdését, ennek a jezsuita álláspont szerint beláthatatlan következményei is lehetnek, ami hosszabb távon akár az EU-ból való kilépés kérdését is felvetheti. Szerintük a Brexit után nagy kérdés, hogy lehet-e játszani ezzel a tűzzel, elképzelhető-e az ország jövője az EU-n kívül.

De az erőteljes kormánypropaganda társadalmi és lelki következményei még súlyosabbak lehetnek a jezsuiták szerint, a magyar - „migráns” viszony mellett a magyar - cigány együttélésre is komoly áttételes hatásai lehetnek. Úgy látják, hogy a tét nagyobb annál, hogy egyszerűen pártpolitikai szimpátiák alapján lehessen hozzászólni a kérdéshez. Miközben a fekete-fehér leegyszerűsített állításokkal operáló politikai csatákban a szavak valódi értelme elveszett, a jezsuiták azt hangsúlyozzák, hogy ők igazi párbeszédet szeretnének. A határozott, politikailag könnyen értelmezhető állásfoglalások helyett valós társadalmi dialógust szorgalmaznak, de ez szerintük sem könnyű: értelmezésük szerint a menekültválságban valódi, akár a kereszténységből is levezethető, egymásnak ellentmondó értékek jelennek meg. Például a lokális és globális felelősségé – a jezsuiták fontosnak tartják hangsúlyozni, hogy a keresztényeknek globális felelősségvállalásuk is van, ez pedig túlmutat a nemzetállami kereteken.

Bár a népszavazási kérdést rossznak tartják, így is erkölcsi kötelesség részt venni a voksoláson – a háttérbeszélgetés alapján ez a jezsuita rend meghatározó személyiségeinek az álláspontja. Abban azonban, hogy igennel vagy nemmel, esetleg szándékosan érvénytelenül szavazzon valaki, ők sem nyilvánítanak határozott véleményt.

Miközben az egyházon belüli véleménypluralizmust nem tartják feltétlenül rossznak, a jezsuiták érezhetően határozottabb megszólalásokat szeretnének, még ha ők is óvatosan, a szavakat patikamérlegre téve beszélnek csak a kérdésről. Az egyházi bizonytalanságot ők leginkább azzal magyarázzák, hogy nagyon ellentétes elvárások fogalmazódnak meg az egyházakkal kapcsolatban: mondjanak végre valamit, vagy éppen ne szólaljanak meg, ne politizáljanak; de azért az is elég egyértelmű, hogy a Fidesz-kormány alatt a katolikus egyház is védekező helyzetben van. A kezdeményező az állami fél,  és közben az egyházak anyagilag is függenek a kormány jóindulatától.

Pápábbnak lenni a pápánál

A magyar katolikus egyház prominenseinek korábbi megszólalásaival összevetve ez a jezsuita álláspont határozottan kormányfüggetlennek látszik. A magyar püspökök közül az egyik oldalon áll például Márfi Gyula veszprémi érsek, aki szívesen él a civilizációs armageddon szokásos képeivel: a muszlimok Európa elfoglalására érkeznek, integrálni őket lehetetlen, mások gyerekeit tolják maguk előtt, hogy sajnálatot keltsenek – nem ám a muszlim radikalizmus elől menekülnek. A másik oldal legmarkánsabb képviselője az a Beer Miklós, aki váci püspökként a kritikák szerint amolyan magyar Ferenc pápát játszik, amihez a média ugyanúgy asszisztál, ahogy az egyházfő népszerűségi indexének emeléséhez is a baloldali közegekben – mondják.

Beer Miklós legutóbb Bayer Zsolt állami kitüntetése kapcsán fejezte ki szomorúságát, külön kiemelve a jobboldali publicista pápát majdhogynem kiátkozó szavait: „a pápa vagy egy demens vénember, aki teljességgel alkalmatlan a pápai poszt betöltésére, vagy egy gazember" – írta a lovagkereszttel jutalmazott egyes számú fideszes. Kívülről és belülről sokan vártak volna Bayer kapcsán is valami hivatalosabb egyházi megszólalást, ez azonban elmaradt, csakúgy, mint a pápa és Orbán Viktor rövid találkozója után, amikor a miniszterelnök Facebook-falát lepték el a pápát hülyéző kommentek.

Miközben a pápa az elmúlt időben a hagyományosan szekuláris baloldal egyik legfőbb celebjévé vált, a magyar jobboldal egy részén már tőle akarnák megvédeni a kereszténységet – a hit legfőbb védelmezője ebben a beállításban pedig természetesen nem más, mint Orbán Viktor; és ez a kép már jóval azelőtt rögzült, hogy a héten  megalakították a Keresztényüldözés elleni helyettes államtitkárságot.

Ferenc pápa megítélése máshol is ellentmondásos a világban, de nem elsősorban azért, mint a mi tájékunkon. A világegyházon belül leginkább a családról való tanítás kapcsán forrnak az indulatok; ez a súlyos viták közepette zajlott családszinódus és az Amoris Laetitia nevű dokumentum kapcsán vált élessé, és bár a hivatalos tanítás végül érdemben nem változott, a nyelvezet frissebb lett, és több hely maradt az egyéni szabadságnak. A fő vita arról szólt, hogy az elvált és polgári jog szerint újraházasodott katolikusok áldozhatnak-e. A kérdés tétje kívülről talán kevésbé átélhető, de vannak, akik szerint a viták még az egyházsszakadás lehetőségét is magukban hordozzák: a pápa bírálói szerint Ferenc nem képviseli elég határozottan az Evangélium tanítását, a téma népszerűtlensége miatt nem beszél elég nyíltan a kötelességekről, és túlságosan megengedő etikát képvisel.

Az elvilágiasított egyház miatti katolikus félelmek sok mindenben hasonlítanak a II. vatikáni zsinattal szembeni konzervatív ellenérzésekhez. A hatvanas években megkezdett nagy egyházi reform a modern világgal szembeni ellenséges viszonyulásnak kívánt véget vetni, a tekintélyelvű egyház helyett a személyes hit, az egyéni lelkiismeret került a középpontba. Konzervatív oldalon ezt túlzott individualizmusnak és relativizmusnak látják – hasonló polémiákról van szó Ferenc erős gesztusaival és sokszor pontatlannak érzett szavaival kapcsolatban.

Polkorrekt ősbűn és vallásháború

Nálunk, és a tágabb kelet-közép-európai térségben azonban nem ez, hanem a pápa menekültügyben tett kijelentései gerjesztik főleg az indulatokat. Itt láthatólag az számít Ferenc fő bűnének, hogy nem állt bele a most annyira népszerű Huntington-féle „civilizációs összecsapás” mantrába, ehelyett egyértelművé tette, hogy a menekültjog nem veszíti érvényét a kereszténység földrajzi határain. A pápa nem hajlandó az iszlámot az erőszakos iszlamistákkal azonosítani, tagadja, hogy az Iszlám Állam a valódi iszlámot képviseli; ez – itt az iszlám kapcsán – ugyanúgy a szavakban való vallásosság valódiságának a megkérdőjelezése, ami a kereszténység kapcsán is megjelenik: Ferenc pápa jó néhány megnyilatkozása szól egyébként is arról, hogy a névleges, inkább csak származáson alapuló, politikai identitásokban kimerülő vallásosság nem elégséges.

Azzal, hogy nem áll bele a vallásháborús narratívába, a pápa minden bűnök legsúlyosabbika, a politikai korrektség rettenetes fertőjébe hull alá – már ha egy olyan leleukoplasztozott szemüvegen nézzük a világot, aminek csak a jobb lencséjén látszik valami. A vád szerint a pápa a a liberális elitnek játszik – az ő kedvükben próbál járni, és emiatt elmulasztja megvédeni saját egyházát. Miközben a kereszténység védőbástyájaként tekintenénk magukra, a legnagyobb keresztény egyház főpásztora ezt keresztényietlennek nyilvánítja – ezt a súlyos kognitív disszonanciát a magyar egyházi vezetés sem tudja egyelőre kezelni, a jellemző csend nyilván ennek is köszönhető.

Fontos persze, hogy a pápát menekültügyi kijelentései miatt hevesen bírálóknak igaza van abban, hogy a pápával a katolikusoknak sem kell mindenben egyetértenie. Az egyház ugyan erősen hierarchikus, de jó esetben nem diktatórikus szervezet, a pápai csalhatatlanság, amit sokszor éppen az ateisták dörgölnek mások orra alá, csak pontosan meghatározott tantételekre vonatkozik. A migrációval, menekültkérdéssel, társadalmi tanítással kapcsolatos ügyek pedig biztosan nem ilyenek.

Ezzel együtt látszik, hogy a pápai megnyilatkozások rendkívüli módon megosztják a katolikusokat, főleg, hogy tudható-sejthető, hogy az egyházon belülről megfogalmazott pápakritikák csak kivételes esetben kapnak szélesebb nyilvánosságot, Ferenc pápáról jóval élesebben beszélnek akár püspöki szinten is, mint ahogy az óvatos nyilatkozatokban teszik. Így nagyon kilógnak az olyan, ellentétes irányú megszólalások, amelyek Ferenchez hasonlóan a menekültekhez való keresztényibb viszonyt szorgalmazzák.

Legutóbb a makói és a röszkei plébános beszélt így, korábban Beér Miklós mellett például Székely János esztergom-budapesti segédpüspök hasonló szellemben. Most a jezsuiták álltak elő egy politikailag kevésbé éles, de a migránsellenes propaganda veszélyeit egyértelművé tévő véleménnyel – tudomásunk szerint ennek folytatása is várható, leghamarabb egy közlemény formájában.