Voldemort nagyúr mentelmi jogának felfüggesztését javasolja a bizottság

2016.09.12. 11:46 Módosítva: 2016.09.12. 12:38

Az Országgyűlés mentelmi bizottsága hétfőn egyhangú szavazással a fideszes Mengyi Roland mentelmi jogának felfüggesztését javasolta az parlamentnek, közölte Vejkey Imre, a testület KDNP-s elnöke a bizottság zárt ülése után.

Vejkey Imre a legfőbb ügyész átiratát ismertetve emlékeztetett arra, hogy Polt Péter kezdeményezte az Országgyűlés elnökénél Mengyi Roland mentelmi jogának felfüggesztését, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben, bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás kísérlete és vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés gyanúja miatt.

A bizottsági ülésen meghallgatták Mengyi Rolandot is. Ő a testület előtt azt mondta: nem igaz az átiratban szereplő tényállás, ezért maga is kérte a bizottságtól mentelmi jogának felfüggesztését.

Mengyi Rolandról  augusztus elején  a 168 Óra írta meg rendőrségi iratokra és lehallgatási jegyzőkönyvekre hivatkozva, hogy 100 milliós uniós támogatás lenyúlási tervének volt részese. Szociális szövetkezetek szerettek volna tavaly uniós pénzre pályázni, és az ügyben eddig meggyanúsított szereplők szerint Mengyi a megnyert pénz először 50, aztán már 90 százaléka fejében segített volna nekik, hogy kifejezetten rájuk írjanak ki egy 500 milliós pályázatot.

A  lehallgatási jegyzőkönyvek szerint  Mengyi ezenkívül 10 millió forint „alkotmányos költségnek” hívott kenőpénzt is kért, és közben végig "Voldemort nagyúrnak" szólíttatta magát. A tízmillióból ötmilliót át is vett, de azt később, a terv meghiúsulása után visszafizette.

Mengyi Roland megerősítette: azt kérte a testülettől, hogy függesszék fel mentelmi jogát, ezzel tegyék lehetővé, hogy tisztázza magát. Arra a kérdésre, hogy fideszes párttársai és Orbán Viktor nem mondták-e, hogy kiállnak mellette, Mengyi Roland úgy válaszolt: "Ez nem került így szóba, vagy legalábbis nekem ezt nem mondta senki". 

Lázár János, a Miniszterelnökség vezetője legutóbb azt mondta: a képviselőnek magáért kell helyt állnia, a kormány nem áll helyt érte. Mengyi Roland erre azt mondta. természetesen kiáll önmagáért, ezért is kérte, mentelmi jogának felfüggesztését.