Gyurcsány tudja, mit tervez Orbán: előrehozott választást

DSC 9120
2016.09.16. 20:34
Újabb érvet húzott elő Gyurcsány Ferenc az újpesti lakossági fórumán, miért kell szerinte bojkottálni a kvótanépszavazást. Szerinte ha Orbán sok nem szavazatot gyűjt be, és mellé áll a többség, előrehozott választások lesznek. A DK-sokat láthatóan jobban meggyőzték azok a szólamok, amelyekkel Gyurcsány Orbánt szidta: szédelgőnek, szélhámosnak, ördögnek nevezte.

Gyurcsány Ferenc mostani kampánya, országjárása, lakossági fórum-sorozata önmagában egy böszme nagy ellentmondás. A DK elnökének ugyanis gyújtó hangú beszédeivel arra kell a lehető legjobban mozgósítani a híveit, hogy lehetőleg ne csináljanak semmit október 2-án.

Hogy egy ilyen bojkott-kampányra meg tud-e telni például az újpesti Ady Endre Művelődési Ház terme? Péntek este kiderült: miazhogy, nagyon is. A DK-s szervezők persze nem bíztak semmit a véletlenre, és Gyurcsány mellett azért bevetettek egy másik csábító attrakciót is. És nem csupán annyit, hogy a fórum elején Gyurcsány pogácsát osztogatott.

Tombolát hirdettek, amelyen a fődíj egy tablet volt ("nyerhetek minilaptop", ahogy a mellettem ülő úr örvendezett). Szegény Horn Gyula, ha ezt megélhette volna, hogy tablettel csábítják a baloldaliakat egy lakossági fórumra!

Gyurcsányt láthatóan egyáltalán nem zavarta, hogy a mostani körútján nem minél nagyobb aktivitásra, hanem passzivitásra kell buzdítania a szimpatizánsokat. A tőle megszokott elánnal szidta Orbán Viktort, a kormányát, és elemezte a magyar közéleti és a világpolitikai helyzetet. Aki az elmúlt napokban hallotta, olvasta Gyurcsányt, nem nagyon lepődhetett meg a mondanivalóján: "ne legyen érvényes a szavazás, bukjon Orbán", "Orbán manipulál most és 2006-ban is manipulált", "Orbán kivezeti az országot Európából" stb...

Orbán előrehozott választást tervez?

A nagyjából egyórás előadása közben azonban elejtett egy olyan beszólást, amelyet eddig még nem hallhattunk tőle a nyilvánosság előtt. Gyurcsány azt állította, tudni véli, hogy mire készül Orbán a népszavazás után: előrehozott választásokra.

A miniszterelnök maga is célzott rá péntek reggel a Kossuth Rádióban, hogy tudja, de nem árulja el a következő lépését a népszavazása után, és az előrehozott választás lehetőségéről folyamatosan a háttérben a pletykák. Előrehozott választásra azonban  az elmúlt időszakban nem utalt egyetlen fideszes politikus sem nyilvánosan.

Gyurcsány viszont úgy látja, hogy Orbán most

a félelem- és gyűlöletkampánnyal új politikai közösséget épít, amely ha többségbe kerül, alapot fog adni egy előrehozott január-februári választáshoz.

Orbán Viktor szerinte érti, hogy ezzel a kormányzással már soha nem fogja visszaszerezni a kétharmados hatalmat, és 2018-ban akár a többsége is veszélybe kerülhet, ezért előre menekül, és azt mondja majd, hogy a népszavazási többséget változtassák át parlamenti többséggé.

Gyurcsány szerint Orbánnak azért érné meg ez a húzás, mert 2018-ban a kormánya teljesítményéről, nem pedig a menekültekről fogunk beszélni, amivel a hatalma szerinte veszélybe kerülne. Így megéri Orbánnak előrehozni a parlamenti választást.  Gyurcsány ezt teóriát komolyan gondolta, hogy kétszer is kitért rá beszédében.

Gyurcsány most arra figyelmeztetett, hogy aki nem akarja az újabb fideszes kétharmadot, "aki nem akar előrehozott választást, otthon marad". Ez az állítás annak fényében érdekes, hogy úgy két évvel ezelőtt még maga Gyurcsány sürgette az előrehozott választásokat, de azóta megváltozott a politikai helyzet, ugye.

Orbán szédelgő, szélhámos, ördög

A fórumozókat azonban a reakciókból érzékelhetően nem az előrehozott választás lehetőségének elemzése kötötte le, hanem sokkal inkább az, amikor Gyurcsány Orbánt szidta. Megpróbáltuk lejegyzetelni a jelzőket és attribútumokat, amelyekkel a volt miniszterelnök egy óra alatt illette a jelenlegi kormányfőt. Ezekből a jelzőkből szépen ki is lehet olvasni a beszéd többi részének ívét, a mondat többi része nem is szükséges:

  • Zseb-Putyin,
  • Putyin szálláscsinálója,
  • Európa legkeresztényietlenebb miniszterelnöke,
  • Tisztességtelen ember,
  • Politikai szédelgő,
  • Politikai szélhámos,
  • Ördög (Gyurcsány a népszavazásról mondta azt ,hogy "az ördög műve", a szövegkörnyezet alapján feltehetően Orbánra gondolt).

Gyurcsány mindebből arra jutott, hogy otthon kell maradni, és azt javasolta a szimpatizánsoknak, hogy október 2-án "tegyék fel a húslvest reggel, panírozzák be a húst, menjenek ki a gangra, és szervezzenek baráti beszélgetéseket".