Jogsértő a kétfarkúak plakátjainak letépkedése
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szerint jogsértő, hogy Szombathelyen letépkedték a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) plakátjait, írja az MTI. A testület hétfői ülésén ugyanakkor egy másik ügyben az MKKP-t elmarasztalta amiatt, hogy egy soproni önkormányzati épületre engedély nélkül ragasztott népszavazási plakátot.
A párt plakátjait szeptember 10-én tépkedték le Szombathelyen. A testülethez benyújtott kifogás alapján megállapították a jogsértéseket, de – mivel az elkövetők ismeretlenek maradtak – nem tudták eltiltani őket a további jogsértéstől.
Más kifogások is érkeztek plakáteltávolításokról több településről, de ezeket a beadványokat – formai hibák miatt – érdemi vizsgálat nélkül utasította el az NVB.
Az MKKP-t ugyanakkor elmarasztalták amiatt, hogy aktivistái Sopronban a Liszt Ferenc konferencia-központ mellvédjére pénteken plakátokat helyeztek el. A kifogást Fodor Tamás polgármester nyújtotta be, azt jelezve, hogy a plakátkihelyezéshez a tulajdonos önkormányzat hozzájárulása lenne szükséges, ám ezt ők nem adták meg. A testület a jogsértést megállapítva eltiltotta az egyik – fényképen is azonosítható – aktivistát, Vörös Viktort, aki MSZP–DK–Együtt–PM színeiben nyert a helyi közgyűlésben mandátumot, és eltiltotta a további jogsértésektől
Az NVB határozatai nem jogerősek, ellenük öt napon belül jogorvoslattal lehet élni a Kúriánál.