Gyurcsány Ferencet informálni szokták Orbán legbelsőbb köréből
Gyurcsány Ferencet Orbán Viktor legszűkebb köréből informálták arról, hogy a miniszterelnök előrehozott választásokat szeretne a kvótanépszavazás után - ezt a Demokratikus Koalíció elnöke mondta a Népszabadságnak adott interjújában. Gyurcsány Ferenc azt mondta: időnként megesik, hogy kap információkat Orbán legszűkebb köréből. Gyurcsány Ferenc szerint ha előrehozott választások lesznek, akkor a DK megteszi a magáét, mert azt gondolják, a kormánynak minél hamarabb buknia kell, és erre csak a választást tartja elfogadható eszköznek. Orbán Viktor sajtófőnöke az esetleges előrehozott választásokról az Indexnek azt mondta: Gyurcsány Ferenc kétségbeesett önmosdatási kísérleteivel nem foglalkozunk.
A tíz évvel ezelőtt elhangzott, majd nyilvánosságra került őszödi beszédről azt mondta: azért állt elő újabb információkkal, mert ezeket most tudta meg. Egy titkosszolgálati jelentés szerint két férfi és egy nő volt kiszivárogtató. Amikor a riporter azt kérdezte, honnan szerez ma tudomást Gyurcsány Ferenc titkosszolgálati jelentésekről, a volt miniszterelnök azt válaszolta: "ugyanúgy, ahogy olykor megtudom, miről beszélget Orbán Viktor a szűkebb környezetével".
Gyurcsány kitartott amellett, hogy az őszödi beszéd kikerülése után nem kellett volna lemondania. Szerinte sokkal jobb országot csináltak annál, mint ami ma épül.
Kormányfőként elkövetett hibáim jelentős része a tapasztalatlanságból fakadt. Ma jobban vezetném az országot.