Vona kesztyűt dobott Orbánnak és Molnárnak
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
Vona Gábor, a Jobbik elnöke nyilvános vitára hívta ki Orbán Viktor miniszterelnököt és Molnár Gyulát, az MSZP vezetőjét, írja az MTI.
Vona Gábor jövő pénteken, két nappal az október 2-i népszavazás előtt rendezné a vitát. A helyszínről, az időpontról és a moderátorról még egyeztetnének.
Az ellenzéki politikus szerint „civilizált országokban egy ilyen jelentős esemény előtt a pártok vezetői ütköztetni szokták álláspontjukat”.
Orbán Viktor 2006 óta menekül a politikai vita elől, ezért 10 év elteltével jó lenne, ha most újra vállalná véleményét ilyen fórumon
– tette hozzá Vona Gábor.
Szerinte egy ilyen esemény akár a népszavazás érvényességét is „közelebb hozhatja”, erősítheti a részvételt, ezért ha Orbán Viktornak valóban fontos, hogy minél többen vegyenek részt a referendumon, akkor neki is érdeke, hogy vállalja a vitát.
Vona Gábor arra utalt, hogy Orbán Viktor utoljára 2006. április 5-én, a parlamenti választások előtt vállalt nyilvános vitát, az akkori miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc volt az ellenfele. Az MTV élőben közvetítette a beszélgetést, amiről később megoszlottak a vélemények, de az elemzők többsége Gyurcsányt látta jobbnak.
Orbán szerint ez nem pártügy
„A miniszterelnök továbbra is nemzeti és nem pártügynek tartja az október 2-i népszavazást, ezért nem vesz részt pártvitákban, hanem azt várja a felelősen gondolkodó politikai erőktől, hogy a referendumon való részvételre buzdítsa az embereket” – írta Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.
A parlament május 10-én rendelte el a kormány által kezdeményezett népszavazást, amelyet Áder János köztársasági elnök október 2-ára írt ki. A kérdés úgy szól: „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”.
Molnár Gyula kész a vitára
Az MSZP elnöke szerint a vitának mindig van értelme, az ország mostani állapotában különösen, ezért áll elébe.
Molnár Gyula a Facebookon azt írta, a pozsonyi EU-csúcs óta egyértelmű: uniós menekültkvóta nem lesz. Az ellenzéki politikus azt is javasolta, a menekültkérdés mellett a többi között beszéljenek az oktatásról, az egészségügyről, a szegénységről és arról is, hogyan fog kinézni ez az ország a 21. században.
Közölte, reméli, ezeket már Orbán Viktor is olyan ügynek tartja, amiről pártok vitatkozhatnak. Ezért őt is várja a vitára.