Kövér László megint belegabalyodott Özil himnuszéneklésébe

DSC 8552
2016.09.24. 09:21

Gigantikus, kétoldalas interjút adott a Magyar Időknek Kövér László "Európa szisztematikus szétverése zajlik" címmel. A politikus elsősorban arról beszél, hogy egy sikeres népszavazással elég erős lehet Magyarország ahhoz, hogy Brüsszel ne próbálja meg tovább erőltetni a nemzetállamok alárendelésének politikáját.

"Ha a magyar népszavazásnak semmilyen hatása nem lenne Brüsszel politikájára, akkor kijelenthetnénk: a király meztelen, szó sincs semmilyen európai demokráciáról", mondja. 

Előkerülnek persze a nihilisták, Soros György, a gyenge Európa, a multikulti tarthatatlansága, az őszödi évforduló is, mindez itt olvasható.

Az interjúban rákérdeznek Kövérnek arra a nyilatkozatára is, hogy a török származású Özil szándékosan nem énekli a himnuszt. Kövért szembesítik azzal, hogy az 1974-es világbajnokságon az akkori német focisták sem énekelték a himnuszt. A politikus válasza erre az, hogy a világháború után a focisikerek voltak az első alkalmak, hogy német mivoltukra ne szégyennel kelljen gondolniuk, hanem tehessék azt egészséges büszkeséggel, de ebben a tekintetben még mindig nincsen minden rendben.

Aztán úgy folytatja Kövér, hogy

szívesen érvelne az idézett kijelentése tarthatósága mellett, de nem ez a lényeg.

"Hanem az, hogy miközben szinte kötelező államvallássá tették a feltétel nélküli és határtalan toleranciát, azonközben egy felmérés szerint a Németországban élő törökök harminc százaléka egyáltalán nem akar integrálódni, negyvenhét százaléka számára a vallásuk parancsolatainak betartása fontosabb, mint a német törvények követése, és hét százalékuk az iszlám erőszakos terjesztését is elfogadhatónak tartja. Ezek a németországi török társadalom párhuzamosságáról árulkodó jelek, amelyek olyan kockázatokat rejtenek magukban, amelyeket normális, konszolidált gazdasági, szociális és politikai viszonyok között talán lehet kezelni, de abban a pillanatban, ahogy ez az egyensúly egy kicsit megbomlik, óriási veszélyt jelentenek. Mindezt még a Willkommenskulturral tetézni felér egy kollektív öngyilkossági kísérlettel."