Függetlenként indul a fideszes, aki fegyelmit kapott a képviselőitől

13923416 1099124246835294 2638997602304825396 o
2016.09.25. 09:20
Időközi választást tartanak vasárnap Csepregen, ahol májusban oszlatta fel magát a képviselő-testület. A képviselők szerint a polgármester nem tudott elszámolni közpénzekkel, szerinte ez hazugság, és "antidemokratikus puccs" történt. Mindenesetre a fideszes polgármester, aki mellett Hende Csaba kampányolt, most függetlenként indul.

Nem országos szempontból érdekes a csepregi időközi önkormányzati választás, amelyet ma tartanak a Vas megyei városban. A polgármesterségért hivatalosan csak függetlenek indulnak, a képviselői posztra pedig csupán egy jobbikos jelöltette magát pártszínekben.

Ennek ellenére nagypolitikához hasonló indulatok forrnak a városban a helyi lapok beszámolója szerint. Az eddigi polgármestert, a Fidesz színeiben 2014-ben győztes Vlasich Krisztiánt ugyanis lényegében a képviselő-testülete váltotta le (Vlasich szavai szerint puccsolta meg), amikor májusban feloszlatta magát a testület. Emiatt kellett időközi választást kiírni a 3500 fős városban a polgármesteri és képviselői posztokra is.

A májusi ülésen 4:3 arányban fordultak a képviselők Vlasich ellen, és az indulatokat jól jelzi, hogy szeptemberben a távozó képviselők még egy fegyelmi eljárást is megszavaztak és indítottak a polgármester ellen. Ezzel kezdeményezték a polgármester felfüggesztését.

Az előterjesztésben az szerepelt a Nyugat.hu akkori beszámolója szerint, hogy a polgármester "többször súlyosan megsértette tisztségéből adódó kötelezettségeit", valamint "felhatalmazás és utólagos beszámolás nélkül, a város kötelező feladatainak ellátását veszélyeztetve,

önkényesen rendelkezett a közpénzekkel. 

Vlasich erre úgy reagált, hogy "antidemokratikus puccsot követett el az ellenzék". A polgármester szerint a pénzügyekről már korábban elszámolt a testület felé, és olyan dolgokat kérnek számon rajta, amelyet az "oszlatók" is megszavaztak a költségvetés részeként. Szerinte ez a mostani vita a város fejlődését vetette, veti vissza.

Függetlenként indul, de Hendével kampányol

A hónapok óta húzódó konfliktusoknak azonban most vége szakad. A csepregiek eldönthetik, maradjon-e Vlasich polgármester, esetleg az oszlatók közül akarnak városvezetőt Kovács András technikus személyében. A harmadik jelölt egy jogász, Szabó Bálint Gábor.

Érdekesség, hogy Vlasich, aki 2014-ben még a Fidesz-KDNP jelöltjeként indult, és nyert magabiztosan (48-34-re verte a másodikat), ezúttal nem kapta meg a pártlogót. Vlasich és a Fidesz is jobbnak látta, ha függetlenként indul az amúgy kőjobbos megyében, amely a Fidesz egyik legerősebb fellegvára.

Kormánypárti támogatás nélkül azért nem maradt. A kampányban Vlasich mellett szólalt fel Hende Csaba országgyűlési képviselő és Gagyi Levente, a megyei közgyűlés fideszes tagja, mindketten támogatásukról biztosították az azóta felfüggesztett polgármestert. Vlasich ma újrázhat, vagy eltűnhet a csepregi közéletből.