Gödöllő megint nem szavazta meg a kormány ukázát

DSC 1478
2016.09.26. 11:03
Harmadszor sem szavazta meg Gödöllő önkormányzata a kormány által országosan körbeküldött határozati javaslatot a betelepítési kvóta ellen. A településnek van ugyan határozata arról, hogy önállóan nem tervez és nem is tervezhet ilyen betelepítést, ez azonban kevés volt a terület fideszes parlamenti képviselőjének, aki miatt rendkívüli ülést hívott össze a gödöllői testület.

Örkény István már régen megírta azt, amit a gödöllői önkormányzat hétfői rendkívüli ülésén hallhatott a sajtó. Csak az olvasson tovább, akinek a kvótanépszavazásos verzióra van szüksége az eredeti, „Sokszor a legbonyolultabb dolgokban is megértjük egymást, de előfordul, hogy egészen egyszerű kérdésekben nem” című egyperces novella helyett.

Úgy kell visszautasítani, ahogy a Fidesz akarja

Harmadszor sem fogadta el Gödöllő önkormányzata azt a kormány által javasolt határozatot, amely a kötelező betelepítési kvóta helyi elutasítását mondta volna ki, a Fidesznek megfelelő formában.

Egy olyat viszont igen, amely kimondja: Gödöllő nem tervezett és nem is tervezi migránsok betelepítését, hiszen „a menekültek befogadásáról csak a Magyar Országgyűlés és a Magyar Kormány hozhat döntést. A települési önkormányzatnak nincs jogi felhatalmazása arra, hogy a Kormány jóváhagyása nélkül menekülteket telepítsen a településre.”

A kormány által körbeküldött, a 3200 önkormányzatból 2000-ben elfogadott egyenhatározatot viszont elutasították. Annak előterjesztését a térség parlamenti képviselője tette meg, egyúttal bocsánatkérést követelve Gémesi György polgármestertől. Vécsey László szerint a Gödöllőt 26 éve vezető polgármester ugyanis valótlanul idézte a fideszes parlamenti képviselő kvótafórumon elhangzott szavait.

Nagyjából így zajlott a beszélgetés:

Gémesi: Melyik állítás volt igaztalan?

Vécsey: Az önkormányzat már kétszer elutasította a határozat elfogadását, a polgármester pozitív példaként említette Gödöllő testvérvárosát, ahová már száz migráns családot telepítettek le. Gödöllő nem hajlandó segítséget nyújtani a kormánynak a Brüsszellel való tárgyaláshoz.

Gémesi: Még egyszer kérdezem, mi volt az igaztalan állítás? Miért kéne bocsánatot kérnem? Milyen kormányzati intézkedési terv van, amely nyomán 1500 menekültet kellene betelepíteni?

Vécsey: Nem azt mondtam, hanem hogy veszély fenyegeti Gödöllőt. Brüsszel számára a város beállt az ellenzéki városok közé, amelyek pártolják a betelepítést, így Gödöllő Brüsszel céltáblájára került.

Gémesi: Mit állítottam, amit ön nem? Gödöllő tartózkodott a Fidesz előterjesztette javaslat elfogadásakor, mert nem akart a Fidesz pártpropaganda-gépezete alapján megosztó tevékenységet folytatni.

Vécsey: Nem mondtam, hogy 1500 embert fognak betelepíteni, csak azt, hogy veszély van.

Gémesi: Írásban itt van, most ugyanazt mondta, csak másképp. Tehát nem kapok választ arra, hogy mit állítottam igaztalanul.

A párbeszéd hosszas folytatása után végül Vécsey csak kimondta:

nem arról beszélt, hogy 1500 embert telepítenek be, hanem azt, hogy 1500 embert telepíthetnek be
,

amennyiben a település nem fogadja el a határozatot.

Orbán és Brüsszel között dől el a meccs

„Egy 34 ezres település békéjéért felelek, nem kívánunk részt venni az uszításban, amelyre az ön kijelentése viszont alkalmas” – mondta Gémesi, megjegyezve, hogy miután Vécsey betelepítéspártisággal vádolta meg az önkormányzatot, már érték inzultusok a Szent István Egyetem külföldi diákjait. A testvérvárossal kapcsolatos kijelentésének kormánypárti értelmezését is visszautasította. Nem azt üdvözölte, hogy Bad Ischlbe százhúsz menekült érkezhetett – nem pedig száz család, ahogyan Vécsey állította –, hanem azt, hogy a város példamutatóan, civilizáltan teljesítette az osztrák kormány és Brüsszel közötti megállapodás nyomán a kormány által kirótt feladatot, biztosítva a békés egymás mellett élést.

A párhuzamos monológok ezután is folytatódtak:

  • Gémesi a kormány felelősségéről beszélt, miután a kormánynak kell megállapodnia Brüsszellel, Vécsey pedig arról, hogy Gödöllő megtagadja a segítségnyújtást a kormánynak a tárgyalásokhoz.
  • Gémesi elismételte, hogy a kormány fenyegeti az önkormányzatokat – ezzel előre semmibe véve a népszavazás eredményét is –, Vécsey pedig azt, hogy a kormány nem kap segítséget az önkormányzattól a brüsszeli csatához.

Vécsey két példával érzékeltette a helyzetet: ez egyik a répamese volt, amelyben épp

Gödöllő egérfarkincányi segítsége lehet a döntő a brüsszeli kvótarépa végleges kihúzásához.

A másik a rossz sebészi hozzáállásról szólt, utalva Gémesi sportorvosi múltjára. Eszerint Gödöllő elvágja a kormány Achilles-inát, aztán csodálkozik, hogy Brüsszelben nem tud rajthoz állni.

Vécsey végül nem győzte meg a testületet: előterjesztési javaslatát 9:2 arányban elutasították.

Gémesi még visszatérhet

„Ha erkölcsi igazolást keres a kormány, azt a saját, elfogadott határozatunkban megtalálja” – mondta az ülés szünetében Gémesi, aki szerint a kormány megoszt és félelmet kelt. Szerinte minden a kormány és a Brüsszel közötti megállapodáson múlik, e tekintetben jogi relevanciája a népszavazásnak sincs – politikai tétje viszont van –, bár ő maga kész voksolni.

„Elképesztő hatalom van a Fidesz kezében, ezért tudott sokakat belerángatni a megosztó, gyűlöletkeltő kampányba.” Úgy vélte, hogy riadalmat a városban nem az keltett, hogy az önkormányzat nem fogadta el a Fidesz-konform határozati javaslatot, hanem az, ahogyan ezt – megfenyegetve a települést – Vécsey értelmezte.

Az ülésen a gyűlöletkampány minősítést visszautasító Vécsey pártpolitizálással vádolta meg Gémesit, utalva arra, hogy a település volt alpolgármestere, Fábián Zsolt bejegyzett egy új pártot.

11 volt MDF-es van benne, én nem, de szimpatikus a csapat

– mondta Gémesi az Új Kezdet Pártjáról, nem kizárva, hogy egyszer még visszatérhet a pártpolitikához. Szerinte van még lehetőség, hogy 2018-ig megjelenjen egy új alternatíva a kormánnyal szemben, hogy ütőképes lesz-e, az majd kiderül. Kérdésünkre szót ejtett a szombati nagykörúti robbantásról is, együttérzését kifejezve a két sérült rendőrrel kapcsolatban. A rendőrség szerinte korrekten jár el, más kérdés, hogy olyan helyzetet teremtett a kormány, amelyben sokaknak eszükbe jut, hogy a brutális akció növelheti a részvételt az október 2-i népszavazáson.