12 évre enyhítették a sarkadi csecsemőgyilkos büntetését

2016.09.29. 14:15

A büntetett előéletű sarkadi férfi 2012 szeptemberében költözött össze egy ötgyermekes asszonnyal, a nő három gyermekét pár hónappal később vették magukhoz. A pár nem dolgozott, a gyerekek után kapott pénzből tartották fenn magukat, ez az összeg havonta mintegy 125 ezer forintot tett ki. A pénzből cigarettát és dizájner drogokat is vásároltak, a gyerekek nevelését, ápolását is elhanyagolták. 

A férfi a két nagyobbik gyereket hónapokon át verte, amiről az asszonynak is tudomása volt. A vádlottak 2013. május 21-én este drogot fogyasztottak, majd a nő elment otthonról, a három gyereket a férfival hagyva. Miközben a férfi zenét hallgatott, az egyik gyermek a másik szobában sírni kezdett. A vádlott úgy próbálta lecsendesíteni a kicsit, hogy a babakocsit a benne lévő gyerekkel az ajtónak lökte. Mivel ettől nem csendesett le a csecsemő, a férfi taktikát váltott, kivette a kocsiból és vagy ököllel megütötte, vagy a gyermek fejét egy kiálló, tompa, kemény felszínű tárgyhoz ütötte. A nagyobbik gyereket megfenyegette, hogy ha bárkinek elmeséli amit látott, nagyon megveri.

A csecsemő a bántalmazástól koponyatörést szenvedett. A férfi előbb rázogatta, hogy jobban legyen, majd kivitte a friss levegőre, vízzel is locsolgatta, azonban a sarkadi ügyeletre csak hajnalban vitte el. Az orvosok már nem tudták megmenteni a gyermek életét, néhány óra múlva meghalt.

A táblabíróság halált okozó testi sértésben és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a 23 éves vádlottat, és jogerősen tizenkét év fegyházbüntetéssel sújtotta. A férfi élettársa kiskorú veszélyeztetése miatt két év felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

A mostani döntés enyhítette az első fokú ítéletet, amely a férfira életfogytig tartó szabadságvesztést szabott ki, mert az ítélőtábla a bűncselekményt emberölés helyett halált okozó testi sértésnek minősítette. A bíró azzal indokolta ez enyhítést, hogy vádlott szándéka semmilyen formában nem terjedt ki az emberélet kioltására.