Hiába tiltották be, a PM csak azért is megtartja a rendezvényét

D MAR20160901008
2016.09.29. 11:08

Habár a Fidesz bejelentése után a Nemzeti Választási Bizottság betiltotta a Párbeszéd Magyarországért (PM) vasárnapi rendezvényét, a párt nem fújja le az eseményt. 

Szabó Tímea, a PM társelnöke az MTI szerint azt mondta, nem választási nagygyűlést, hanem egy olyan rendezvényt tartanak, amelyen nemet mondanak a gyűlölet- és félelemkeltésre. Vagyis a PM az elsőfokú tiltó döntése ellenére is megtartja a vasárnap délutánra tervezett, „Állj ki az erőszakmentes Magyarországért!” elnevezésű Kossuth téri rendezvényét.

Szabó szerint a kormány semmilyen eszköztől nem riad vissza, hogy félelemben tartsa az embereket és hogy saját szempontjából nézve sikeressé tegyen egy értelmetlen népszavazást.

Ezért a Nemzeti Választási Bizottság, a Fidesz csicskája fals jogi indokokra hivatkozva próbálja betiltani a PM vasárnapi megmozdulását.

A PM-es vezető emlékeztetett arra, hogy a rendőrség már egy hónapja tudomásul vette a rendezvényükről szóló bejelentést. Szerinte ha választási nagygyűlést tartanának, akkor a rendőrség ezt nem tehette volna meg. 

Fellebbeznek, de vasárnapig nem lesz döntés

Szabó Tímea azt is bejelentette, hogy pártjuk fellebbezni fog az elsőfokú határozat ellen, erre öt napjuk van, így vasárnapig nem születik jogerős döntés az ügyben.

Karácsony Gergely, a párt másik társelnöke is azt mondta, hogy a rendezvény nem választási nagygyűlés, hanem egy politikai kezdeményezés. A PM egy új logót és egy új vitairatot készít, mert szeretnének párbeszédet indítani arról, hogy mi legyen a baloldal ajánlata Magyarország számára. Azt is kijelentette, hogy a PM számára ez a népszavazás „nem létezik”, ezért nem is tudnának választási nagygyűlést tartani egy olyan eseményhez kapcsolódva, amelynek nem fogadják el a legitimitását.