Pokorni nem szívesen beszél a kvótakampányról

2016.09.30. 13:10 Módosítva: 2016.09.30. 13:52

A vasárnapi népszavazás kampányát a törvénysértésig megnyomta a kormány és a Fidesz. Plakátok, tévés hirdetések, heti tucatnyi interjú, fórumok, telefonok, levelek. Nem volt olyan polgármester, aki ne tartott volna egy lakossági fórumot, de minimum ne írt volna egy levelet, vagy csörgött volna automata hívással rá a település, vagy kerület lakóira, hogy a szavazáson történő részvételre buzdítson.

Kivéve egy polgármestert, a XII. kerület fideszes vezetőjét, Pokorni Zoltánt. A Fidesz volt elnöke, az első Orbán-kormány oktatási minisztere az utóbbi időben kivonult a Fidesz első vonalából, sőt, sokszor egyenesen megfogalmazta kritikáit, ami miatt volt, hogy éles szóváltásba is keveredett Lázárékkal.

A telefonkampányt nem hagyta ki

Cikkünk megjelenése után több XII. kerületi olvasónk jelezte, hogy Pokorni Zoltán a kormánypárti telefonkampányban részt vett. Mint egyikük írta: 

Pokorni felhívott. Igaz, nagy szünetekkel, kínlódással jelezte, hogy szenved. De a telefonálgatásból bizony nem maradt ki.

Egy másik olvasónk pedig jelezte, hogy a kampány elején Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármesterével beszélgetett a témáról.

A hegyvidéki polgármester nem vitte túlzásba a kvótaellenes kampányt, ezért már szeptember közepén kérdéseket küldtünk neki, hogy megtudjuk: elmegy-e szavazni október másodikán, hogyan vesz részt a kampányban, tart-e fórumot, illetve mi a véleménye a kormány plakátkampányáról. Választ azonban csak a sajtósától kaptunk, amiben jelezte, nagyon valószínű, hogy nem kapunk válaszokat a kérdéseinkre, Pokorni úr pedig visszavonult az országos politikától.

Egy csütörtöki normafai bejáráson megpróbáltuk személyesen is megkérdezni a véleményét:

Pokorni és a népszavazás

Az ATV-ben ma reggel annyit mondott Pokorni, a nehéz kérdéseknél fent kell tartani a jogot magunknak, hogy mi döntsünk. Szerinte nem arról szól a népszavazás, hogy embertelenül mindenkit, elesetteket, szerencsétleneket is távol tartunk, vagy pedig mindenkit önsorsrontó módon beengedünk, "ez butaság". Hanem arról szól, hogy ezt ki döntheti el. A kérdésre, hogy elmegy-e szavazni azt válaszolta, hogy elmegy.