Jobbik: Orbán egyet tehet, mondjon le!
A Jobbik szerint Orbán Viktor miniszterelnök felelőtlenül belevitte Magyarországot egy hazárdjátékba, amit úgy tűnik, hogy elveszített.
Az MTI idézte Mirkóczki Ádám szóvivőt az urnazárás után. Azt mondta: nagyon úgy fest, hogy a referendum nem volt több, mint egy közel húszmilliárd forintos közvélemény-kutatás, aminek az eredményét pénz nélkül is pontosan tudta mindenki.
Szerinte a kormányfő egyet tehet: lemond posztjáról, a kormánypárti politikusoknak és a kampánystratégáknak is le kell vonniuk a következtetést. Az ellenzéki politikus kijelentette,
az arrogáns, pökhendi, olykor zsaroló kampányt nem lehet következmények nélkül hagyni.
A szóvivő kitért arra is, hogy kockázatosnak ítélték a népszavazást, és nem véletlen, hogy az alaptörvény módosítását tartották szükségesnek; javaslatát a Jobbik a múlt héten benyújtotta a parlamentnek.
Mirkóczki Ádám kijelentette: abban érdekeltek, hogy a kvóta semmilyen fajtája sem holnap, sem a jövőben ne legyen érvényes.
A jobbikos politikust megkérdezték arról, hogy sajtóhírek szerint a Szerbiában várakozó migránsok a népszavazás eredménytelensége esetén megindulnának a határra. Úgy fogalmazott, ez „a kormányzati propaganda újabb mérföldköve a szánalomkategóriában”. Hozzátette: nincs olyan információjuk, hogy az illegális bevándorlók a választási iroda oldalát böngésznék és azt figyelnék, hogy számukra kedvező lesz-e a népszavazás.