Lázár elégedetlen a népszavazás eredményével

2016.10.03. 12:24

Külön végig kell gondolni, miért maradtak távol nem kevesen

– mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Makó Híradónak adott interjújában. De Lázár sem szakít azzal a kormánypárti kommunikációval, hogy még véletlenül se ejtse ki az érvénytelen szót, merthogy így fogalmazta meg elégedetlenségét:

Nem vagyok elégedett az érvényességet illetően.

Szerinte azt „külön kell végiggondolni”, hogy mi az oka, miért maradtak távol nem kevesen. Arra nem kérdezett rá az újságíró, lesz-e személyi következménye az eredménynek, korábban ugyanis arról lehetett hallani, hogy lesz, ez pedig többeket, például Kocsis Mátét is érintheti. (Lázár János szerint azokban a választókerületekben mentek el sokan szavazni, ahol az emberek beszélnek egymással, és a helyi kormányzati erők és politikusok megszólították a választópolgárokat.)

Az interjú többi részében pedig Lázár hozza a kötelező kommunikációs paneleket, íme:

  • „Számomra világos, hogy itt a választópolgárok két dolgot akarnak: legyen független az ország, saját maga döntsön a sorsáról és nem akarnak betelepítést. Ezért az a kötelességem, hogy garantáljam, hogy ebben a választókerületben, ebben a térségben nem lesz betelepítés. Azért fogok dolgozni, hogy ne legyen.”
  • „Nagy politikai erőt ad a kormány kezébe, hogy rengetegen szavaztak nemmel, ez nagyon erős felhatalmazás arra, hogy képes legyen folytatni a Brüsszelben szembeni, függetlenségi politikáját és a betelepítés megállítását.”