Előd
7 °C
16 °C

21 milliárdból újítják fel a debreceni főpályaudvart

2016.10.05. 16:13

A debreceni főpályaudvar fejlesztésére kötött együttműködési megállapodást a debreceni önkormányzat és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztési (NIF) Zrt., a dokumentumot szerdán a városházán írta alá Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester és Nagy Róbert Attila, a NIF Zrt. vezérigazgatója - közölte az MTI.

Papp László a város története egyik legnagyobb beruházásának nevezte a 21 milliárd forint európai uniós és hazai támogatottságú fejlesztést. A vasúti pályaudvarnál föld alatt vezetik át a 4-es számú főút nyomvonalát, és föld alá helyezik a 20 ezer négyzetméteres autóbusz pályaudvart. 

A kivitelezési munkák jövő tavasszal kezdődnek, az új debreceni főpályaudvar átadására 2019-ben kerül sor - jelezte a NIF Zrt. vezérigazgatója.

Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára elmondta: a budapesti Kelenföldi pályaudvar fejlesztése után a debreceni főpályaudvar a második kezdődő intermodális közlekedési beruházás az országban, de előkészületben vannak hasonló fejlesztések Nyíregyházán, Kaposváron, Miskolcon, Tatabányán, Egerben és Székesfehérváron is, amikhez a kormány biztosítja a forrásokat.

A pályaudvar térsége Debrecen legforgalmasabb csomópontja, és a forgalom várhatóan nő az elkövetkező években. Kósa Lajos, a Fidesz országgyűlési frakcióvezetője, Debrecen korábbi polgármestere a jövő beruházásának nevezte a főpályaudvar fejlesztését.

A Zsuzsi vonatot is integrálják

Egy korábbi Dehir cikkben azt írják, hogy a főpályaudvar modern lesz ugyan, de a Petőfi tér átalakításával szeretnék egy kicsit visszaidézni a II. világháború előtti, a világégésben megsemmisült Debrecent is. Tasó László ekkor azt mondta, irigyli a tervezőket, mert az építkezés során lehetőségük lesz megvalósítani álmaikat. "A debreceni főpályaudvar a polgári berendezkedés programjának jelképe lesz" – mondta, és azt is is elárulta, hogy szeretnék a Zsuzsi vonatot is valamilyen módon integrálni ide.

A debreceni új főpályaudvar terveit az Archiko Kft. és a Lengyel Építész Műterem Kft. készítette el, és a két cég tervezői mutatták be. A tervezett főpályaudvar a vasútállomás jelenlegi épületének átépítésével, valamint közlekedési és zöldterületek kialakításával körülbelül 150 ezer négyzetméteren épül meg. Megkönnyíti és meggyorsítja a Debrecenbe érkező, illetve a Debrecenből induló utasok mozgását.

A közösségi közlekedés egységesítésén túl a 4-es számú főút érintett szakaszát is átalakítják: a felszín alá vezetik az utat, valamint két új körforgalom is épül.  390 férőhelyes, háromszintes parkolóházat is építenek majd. A két új épületben bérirodák, diszpécser szolgálat, kereskedelmi és vendéglátó egységek is működnek majd 8700 négyzetméteren. A beruházás során a távolsági és a helyi autóbuszállomást szintén a felszín alá viszik.

A vasútállomás jelenlegi épületegyütteséből a keleti szárnyat lebontják, a központi épületet felújítják, a nyugati szárny pedig megmarad jelenlegi állapotában. A 4-es számú főutat a felszín alatt vezetik át a Vörösmarty Mihály utca és a Varga utca közötti szakaszon, ezt a megoldást egészíti ki a Homokkerti felüljáró két oldalán megépülő egy-egy körforgalom.