Gedeon, Johanna
2 °C
21 °C

Lesz majdnem közös ellenzéki tüntetés október 23-án

IMG 5062
2016.10.11. 12:07

„Mossuk le a gyalázatot” címmel tart közös tüntetést október 23-án az MSZP, a DK, a Párbeszéd és a Modern Magyarországért Mozgalom – írják közös közleményükben az ellenzéki pártok. 

Elérkezett az idő, hogy ne az számítson, ami szétválaszt bennünket, hanem az, amiben képesek vagyunk egyforma gondolatokat alkotni. Úgy érezzük, hogy velünk együtt sokan tartják még ma is fontosnak 56 törekvéseit: a szabadságvágyat, a humánus, nyitott, gazdagodó európai társadalom utáni vágyat

– írja a közös közlemény. A pártok szerint a közelmúlt eseményei Rogán Antal helikopterezésétől a Népszabadság kivégzéséig egyenként is tüntetésre sarkallnák az ellenzéket, de együtt a rendszer működésének egy új szintjét jelzik. 

A tüntetés szervezői még tárgyalnak több civil szervezettel a részvételről. Az LMP és az Együtt eddig nem jelezte, hogy részt venne az új ellenzéki összefogásban, de a szervezők nyitottak az ő irányukba is. 

„Ez az esemény kiindulópontja lehet annak, hogy az ország bajaira közösen keressük meg a megoldásokat, hiszen az ország rendbetétele mindannyiunk közös ügye” – írják a szervezők. A tüntetés október 23-án délután 3-kor kezdődik majd az Astoriánál.

Molnár Gyula, az MSZP elnöke délutáni közleményében megerősítette, hogy a párt részt vesz a közös tüntetésen. Az elnök azonban hozzátette: "az MSZP tiszteletben tartja a szervezők javaslatait, ugyanakkor a helyszínre vonatkozó döntésüket átgondolásra javasoljuk".

Belföldi ajánlatok

Rengeteg gyönyörű helyet talál belföldi ajánlataink között.

Wellness hétvégék belföldön

A kényeztetés egész évben jár Önnek! Válasszon a legjobb ajánlatokból.