Az MSZP is megszavazta: titkos a focicsapatoknak csorgatott pénz

2016.10.11. 14:15

Szokásosan erőltetett menetben kedden megszavazta az Országgyűlés a Nemzetgazdasági Minisztérium hétfőn benyújtott törvényjavaslatát, amely adótitokká tenné a többi között azt, hogy melyik cég mennyi társaságiadó-kedvezményt csorgat a focicsapatoknak, például a Puskás Akadémiának. 

A törvény szerint az adakozók közül pedig csak a közintézményeknek és állami cégeknek kell majd közölniük teljes körűen, hogy mennyit ajánlottak fel ezekre a célokra. A a magánvállalkozásoknak csak arról kell egy összeget közölniük, hogy egy adott évben mennyi adókedvezmény és jóváírást kaptak. A csapatoknak pedig azt kell közzétenniük, hogy mennyi adókedvezmény-felajánlást kaptak, de hogy kitől, azt nem.

A törvényt a Fidesz és a KDNP képviselői mellett a 29 fős MSZP frakcióból 24 képviselőnek is sikerült megszavaznia, állításuk szerint tévedésből.

Ez azt jelenti, hogy a tisztelt házban szavazó összes szocialista képviselő mellé nyomott, leszámítva Tóth Bertalan frakcióvezetőt és helyettesét, Burány Sándort, akik ott voltak, de nem szavaztak.  A frakció maradék 3 képviselője, Hiller István, Kunhalmi Ágnes és Mesterházy Attila nem volt a Parlamentben a szavazáskor. A parlamentben ma ez volt a legfontosabb szavazás.

Tévedtek, elnézést kérnek

Az MSZP a szavazás után közleményben jelezte, hogy nem támogatja a törvénymódosítást, "ezt a törvényalkotási bizottságban, a javaslat parlamenti vitájában, valamint sajtótájékoztatónkon is világossá tettük- Az MSZP Áder Jánoshoz fordul, hogy ne írja alá az adótörvények módosítását".

Az MSZP-frakció a tévedést már jelezte a parlament jegyzői irodájának, és a javaslatot elutasító szavazási szándékát jegyzőkönyvbe vetette. "A tévedésért elnézést kérünk" - írták közleményükben a szocialisták.