Török Márk leválthatatlan a HÖK-elnöki posztról

2016.10.11. 13:06

Ismét Török Márkot választotta a szegedi egyetem hallgatói önkormányzata (EHÖK) elnökké, közölte a szervezet sajtófőnöke. Patai Ádám azt írta, "az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat rendes választmányi ülése lezajlott, 2 pályázat érkezett be az EHÖK elnöki poszt betöltésére, az egyik pályázó még a választás előtt visszalépett".

Így lett újra elnök az a Török Márk, aki olyan régóta tölti be ezt a posztot, hogy 2015-ben gyakorlatilag rá (is) szabtak egy korlátozó törvénymódosítást, ami legfeljebb négy évben szabja meg, hogy mennyit lehet valaki HÖK-elnök. Az egyetem meg is semmisítette a megválasztását, majd az egyetem 12 dékánja is felszólította őt távozásra. Török erre támadó válaszlevelet írt.

Ő egyébként úgy értelmezi a törvénymódosítást, hogy az nem visszaható, azaz csak a hatálybalépéstől kell számítani a négy évet. Emiatt bírósági ügy is lett az egészből. A helyzetről nyáron készítettünk interjút Törökkel, ez itt olvasható.

A Magyar Nemzet szeptember végén már írt Török megválasztásáról, de akkor az információjukat nem erősítette meg senki. A rektor akkor azt mondta a lapnak, amint hivatalos értesítést kapnak a HÖK-választásról, és az alátámasztja a szóbeszédet, bírósághoz fordulnak.