Levente, Irén
19 °C
35 °C

Naiv és buta voltam, de még mindig szeretem

2016.10.13. 11:19 Módosítva: 2016-10-13 12:22:52
A kövérkés, kicsit kopaszodó K. Zoltán nagyon jól ismeri az embereket, és az a különleges képessége van, hogy pontosan tudja, kinek mit kell mondani. Az egyedülálló nőkkel kézen fogva andalog és szívdöglesztően teszi a szépet, a családos férfiaknak dicséri a gyerekeket – emellett dokumentumokat ír alá, hogy a kicsalt pénzt vissza fogja fizetni. Pedig nem is. Sok millió forintot szerzett meg így az elmúlt években. Nemrég Kecskeméten elkapták és előzetes letartóztatásba került.

„Nekem mindig is az ilyen típusú férfiak tetszettek, ráadásul mosolygós volt, kedves és udvarias, és pontosan tudta, hogy mit kell mondania. És hogy bármit odaadnék a szeretetéért” – mondja M., a 44 éves bugaci K. Zoltán egyik károsultja, akitől valamivel több mint egy év alatt közel másfél millió forintot csalt ki.

M. 2014-ben ismerte meg a csalót a Badoo társkereső oldalon. „Még aznap este találkoztunk a szomszédos kecskeméti utcában. A nickneve "mégma" volt. Nagyon sietett valahová, a villámismeretség után villámrandi következett, sétálgattunk, majd arra hivatkozva, hogy nagyon fázik, bekönyörögte magát az albérletembe. Nem sokáig maradt, mivel határozottan visszautasítottam intim közeledését” – meséli a kezdeteket. Később aztán elmélyült a kapcsolatuk, a nő nagyon szerelmes lett, és szexuális kapcsolat is volt közöttük.

A férfi ritkán ért rá, arra hivatkozott, hogy nagyon sokat dolgozik, de rendszeresen hívta M-et, rengeteget sms-eztek és cseteltek. Sokat panaszkodott, hogy elbánt vele az élet, uzsorások sújtják, 

így muszáj kölcsönkérnie kisebb-nagyobb összegeket M-től, hogy tisztességes maradhasson, és ki tudja fizetni volt feleségét a válás után.

„Félt, hogy a volt feleség miatt elveszíti a lakását, ahol tervei szerint együtt élhetnénk. Sokat mesélt a lányáról, Tímeáról is, hogy egyedül nevelte fel, és mekkora a szeretet közöttük. Többször írt is nekem a lánya is Facebookon, cseteltem vele, de szóban soha nem kommunikált. Később kiderült, hogy nincs is lánya” – mondja M.

Csoki és szegfű 1 millió 450 ezerért

A férfi két telefont vett M. nevére, és ígérte, hogy ő vállalja a részletek kifizetését. „A részleteket sajnos esze ágában sem volt fizetni, ennek következményeként a szolgáltató letiltotta a készülékeket, sőt engem is az ügyfelei közül.”

Egy idő után maga a férfi javasolja, hogy írjanak egy dokumentumot, amin a kölcsönöket vezetik, és minden alkalommal alá is írta, hogy vissza fogja fizetni a kisebb-nagyobb összegeket. Egymillió négyszázötvenezer forintig jutottak, amit M. soha nem látott viszont. Kapcsolatuk alatt mindössze egy tábla csokoládét és egy szál szegfűt kapott a férfitól.

M. mégis vakon megbízott benne, és azt mondja, a mai napig szereti a férfit, úgy érzi, Zoltán volt neki a nagy ő.

Ha józan ésszel gondolkozom, akkor kinevetem magam, hogy ennyire naiv és buta voltam. De szerelmes voltam belé, és az felülírt mindent. Valójában nem is haragszom rá, még mindig szeretem, de próbálom kiverni a fejemből.

Egy éve voltak együtt, amikor elkezdett gyanakodni a férfira, és rátalált a neten egy károsultra, aki éppen online kutatott Zoltán után. Amikor kiderült, hogy a férfitól sosem fogja visszakapni a kölcsönt, akkor feljelentést tett a rendőrségen.

Nemcsak nőkre utazott

Egyébként nemcsak a szerelemre vágyó nőkre utazott a férfi, egy idős nőtől a bankkártyáját csalta ki valahogy, egy kisgyerekes családnak pedig valaki más lakását adta ki.

„Jól szituált volt, kedves volt velünk, dicsérte a lányunkat, hogy milyen szép, a terhes feleségemet látva mondta, hogy az ő párja is épp terhes, még azt is felajánlotta, hogy a tisztasági festést lebonyolítja, hogy ne nekünk kelljen” – mondta K. Zoltán egy másik károsultja, József. Neki kéthavi kaucióval együtt a csaló 120 ezer forintért adott ki egy másfél szobás kecskeméti panellakást.

József utólag jogászoknak is megmutatta a szerződést, akik alapvetően hitelesnek találták az albérleti dokumentumot, csak egy elég komoly bibi volt vele, mégpedig az, hogy bár

K. Zoltán aláírta tulajdonosként a szerződést, a lakás, amit kiadott, egyáltalán nem volt az övé.

Pedig József és terhes párja nagyon örültek a lakásnak, ugyanis a kecskeméti áraknál valamivel olcsóbban juthattak hozzá. „Megnéztük a lakást, megállapodtunk, kifizettük a pénzt, aztán elmentünk együtt kulcsot csináltatni. Valahogy megbíztunk benne, gáláns volt és udvarias, a kulcsmásolás díját sem engedte kifizetni”.

K. Zoltán azt mondta nekik, hogy rövid időn belül pótolja a gáztűzhelyet, ami nem volt a lakásban, és megcsináltatja a bojlert. Arra kérte a családot, addig ne költözzenek be – soha többet nem látták. Mint kiderült, Zoltán egyik volt élettársának a lakásáról van szó, aminek megtartotta a kulcsait.

A bojler és a tűzhely soha nem érkezett meg, a szomszédok pedig szóltak, hogy ez a lakás egy Ibolya nevű, külföldön élő nő tulajdona, aki – amikor megtudta a csalást – felszólította Józseféket, hogy távozzanak, és fejezzék be a tisztasági festést is, amit elkezdtek.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság az Indexnek azt mondta, eddig két feljelentés érkezett a férfival kapcsolatban, és a nyomozás során további két sértettet találtak. „Így összesen négy női sértett van eddig az ügyben. A nyomozás jelenlegi adatai szerint főleg saját megélhetés, hiteltörlesztés és lakbér kifizetésre kért pénzt – a minden esetben társkereső oldalon megismert – sértettektől a férfi” - fogalmaztak a rendőrségnél. M. utólag megtudta, hogy vele egy időben még három nővel volt a házasságszédelgőnek kapcsolata.