Rogán Antal tényleg lemondana a helikopterezés miatt?

2016.10.13. 10:12

Rogán Antal miniszter és családja, mint kiderült, helikopterrel utazott egy nyírségi lagziba/ból az ország megmentéséről szóló népszavazás napján. A most beszántott Népszabadság újságírói rákérdeztek a miniszternél a helikopterezésre, ám Rogán hazudott: azt mondta, nem történt ilyen. Amikor a fotót is megmutatták neki, napokra megnémult.

Már maga az ügy is felvet egy sor kérdést, de most, hogy Rogán Antal megszólalt hétfőn a parlamentben, megnyilvánulásai újabb fontos, releváns kérdéseket vetettek fel.

Ezekre szerettünk volna válaszokat kapni a minisztertől, a válaszadástól azonban többszöri próbálkozásunk ellenére elzárkózott. Persze eggyel jobban jártunk, mint a 444.hu újságírója, akinek konkrétan blokkolták az emailcímét a minisztériumban, amiért válasz híján ötödjére is elküldte kérdéseit.

Mi először azt a választ kaptuk, hogy a Rogán-család már mindent elmondott, majd amikor jeleztük, hogy Rogán Antal újabb mondatai vetettek fel újabb kérdéseket, azt írták, "az Országgyűlésben elmondottakhoz se hozzátenni, se abból elvenni semmit nem kívánunk".

Nézzük, miket mondott Rogán Antal, és ezekből milyen kérdések vetődnek fel, amelyekre már nem szeretne válaszolni a miniszter!

1. A hazugság

Az első fontos kérdés természetesen nem is a helikopterezés tényéről szól, hanem arról, hogy a miniszter a helikopterezéséről nem mondott igazat, majd lebukott. Rogán ugyan legalább kétszer elmondta a parlamentben, hogy rossz ötlet volt a helikopterezés, bánja is, és vállalja a felelősséget, ám egyetlen egy mondattal nem reagált arra, hogy először letagadta az igazságot. És arról sem beszélt, miért fenyegette perrel az erről kérdező újságírót.

Így természetesen megkérdeztük, hogy miért nem mondott igazat. Nem kaptunk választ.

HUSZ2235
Fotó: Huszti István

2. A lemondás

„Az ön pártja részéről, az, amire most engem az előbb felszólított, az egyetlen egy esetben lenne némileg is jogos, vagy tisztességes. Akkor, hogyha önök fognák drága Kovács Béla képviselőtársukat, és Brüsszelből visszakísérnék Moszkvába" - mondta a miniszter Apáti István jobbikos képviselő felvetésére.

Megkérdeztük, ez azt jelenti-e, hogy a miniszter szerint a helikopterezős ügye, illetve az erről való nem igaz mondás olyan súlyú, amiért akár le is mondhatna, illetve, hogy amennyiben Kovács Béla kivonulna a magyar (és EU-s) politikából, akkor akár le is mondana miniszterségéről a helikopteres hétvége miatt.

Nem kaptunk választ.

3. A nyomon követés

Rogán Antal a parlamentben azt mondta egy válaszában Apáti Istvánnak, hogy "Engem, és a feleségemet is egyébként, évek óta folyamatosan nyomon követnek. Évek óta teljesen természetes jelenség, hogy ha elvisszük az óvodába a gyereket, akkor ott van egy fotós és fényképeket csinál. Ezt megszoktam, soha nem panaszkodtam."

Elsőre természetesen arra gondoltam, a miniszter itt az ő és felesége által odarendelt újságírókról beszél, a heti egy-két celebinterjúról, riportról, amelyekből kiderül például, hogyan válaszolgatnak egy óriáskerékben Körmendi Gábornak. A feltételezés nem rosszindulat, hanem logikus következtetés, hiszen ha Rogánnak természetes, hogy mindig ott egy fotós, akkor miért tagadja le az egyik hétvégi programját? Gondolni sem merek arra, hogy azért, mert akkor éppen nem szóltak egy fotósnak, újságírónak, hogy program van.

Ezért megkérdeztük, tudja-e, hogy kik követik önöket, hogyan tudta meg, vette észre? Jelezte-e ezt valakinek, vagy a rendőrségnek? Tett-e esetleg feljelentést? Nem kaptunk választ.

4. A családtagok nyilvános vagyonbevallása

A parlamentben a jobbikos felvetésre, hogy tegyék nyilvánossá a képviselők családtagjainak is vagyonnyilatkozatát, tehát Rogán Antal feleségéét is, a miniszter nem reagált.

Ezért megkérdeztük, lát-e esélyt arra, hogy a felesége vagyonnyilatkozatát nyilvánosságra hozza. A családtagok vagyonnyilatkozatának nyilvánosságra hozását korábban minisztertársa, Lázár János támogathatónak nevezte.

Nem kaptunk választ.

5. A barter

Előző kérdésünk azért is felmerült, mivel Rogán sajtósa megerősítette a helikopteres cég vezetőjének állítását, miszerint üzleti kapcsolatban áll Rogánné Gaál Cecília vállalkozásával, az út egy a két cég közötti barter része, és valójában ő ajánlotta fel "Cecíliának", hogy visszahozza őket Mándokról, hogy a családnak ne kelljen a kisfiúval éjszaka utazniuk.

Sokan, sok helyen leírták már, hogy jogi, adóügyi és természetesen etikai kérdéseket is felvet a családi magánút elszámolása, így mi is rákérdeztünk, milyen barterről van szó, mi az, amit a helikopteres utazásért cserébe felajánlott a miniszter feleségének cége. Illetve, ha mégsem barterről volt szó az utazás kapcsán, megtudhatjuk-e mennyibe került ez az utazás? Nem kaptunk válaszokat.

Kérdéseinkre természetesen továbbra is várjuk a választ.