Kidobtak a Széchenyiből két burkinis nőt

2016.10.14. 11:04

Október 9-én egy 30 és egy 70 év körüli nő fürdött a Széchenyi Fürdő egyik medencéjében burkiniben (egész testet fedő fürdőruhában) már több mint egy órája, amikor két alkalmazott felszólította őket, hogy hagyják el a medencét, mert megsértették a házirendet - tudta meg a 444, melynek egyik olvasója jelen volt az esetnél. 

Két nő intézte a kidobást a fürdő részéről, azzal védekeztek, hogy a vezetőség utasítása volt. Pedig a burkinis hölgyek nem hangoskodtak, senkit sem zavartak.

A Széchenyi Fürdő marketing és értékesítési igazgatója, Czinege Szilvia a 444-nek elmondta, hogy érkezett hozzájuk egy vendégpanasz, hogy a fürdő gőz osztályán lévő medencében két vendég nem a házirendnek megfelelő ruházatban fürdik, ezért felszólították őket, hogy tartsák be a házirendet.

A társaság közlése szerint a házirendjük kimondja, nem szabad a medencékbe olyan öltözékben bemenni, ami felületének mérete okán közegészségügyi, vízminőségi és balesetvédelmi szempontból aggályos. "Erre tekintettel a medencéket az alsó testrészen kizárólag térdig érő, a felső testrészen pedig kizárólag vállig érő fürdőruhában szabad igénybe venni." A 444 megtalált budapestigyogyfurdok.hu-n egy 2016 májusi utasítás, ami a fürdőruhákra vonatkozik, ebben a burkinire ugyan külön nem térnek ki, de a rendelet alkalmazható rá.

A burkinibotrány idén nyáron robbant ki főként Franciországban, ahol több strandon betiltották a muszlim ruhadarab viselést.