Menyhért, Mirjam
10 °C
25 °C

Gyurcsány szerint 2008 tavaszán lett volna értelme a lemondásának

DSC 9120
2016.10.17. 13:25

"2008 tavaszán, a Fidesz „szociálisnak” nevezett népszavazása után, ami szimbolikusan vereséget mért a reformpolitikámra" - válaszolta Gyurcsány Ferenc arra a kérdésre, hogy a 2006-os események után mikor lett volna értelme lemondania. "Bár tettem is egy kísérletet rá, csak nem támogatta az MSZP akkori elnöksége ezt" - mondta a volt kormányfő Kósa András napokban megjelenő A Főnök beszéde - Őszöd után tíz évvel című interjúkötetében. A könyvben Kósa András ellenzéki és kormánypárti politikusokkal, elemzőkkel, újságírókkal beszélget az őszödi beszédről és annak következményeiről. 

Gyurcsány hónapokkal ezelőtt, a könyv írásakor adott interjújában beszélt először arról, hogy a 2006-os zavargásokban szerinte a Fidesz vezetése is benne volt. "Erről azt tudom mondani: ma már tudom, hogy van a magyar államigazgatásban olyan államtitokká minősített papír, ami erről tényszerűen ír. És azt is tudom, hogy ennek van olyan másolata is, amit a Fideszesek akkor sem fognak tudni eltüntetni, ha egyszer attól kell félniük, hogy kormányváltásra kerül sor, és az új kormány feloldja ezeknek a dossziéknak a titkosságát. Ezekből a jelentésekből pontosan kiderül, hogy a Fidesz leg-leg-legfelső vezetői érintettek voltak ebben a folyamatban" - mondta Gyurcsány.

Tóth Károly, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának akkori MSZP-s alelnöke a könyvben azt állítja, hogy végső soron a mohó szocialista polgármesterek miatt mondta el Gyurcsány az őszödi beszédet. "Egy választási győzelem után voltunk, de nem sokra rá jött egy következő, a helyhatósági választás. Akkor még a választási törvény nem zárta ki a polgármesterek indulását, így teljesen logikus módon az ülés nagy része azzal telt, hogy a városvezetőink nagy része elmondta, ki milyen „kakukkos órát” szeretne a városa vagy faluja főterén még felállítani, hogy megnyerje azt is. Mondom, ez logikus igény, mindegyik párt megcsinálta, amikor esélye volt rá. Gyurcsány Ferenc szerintem ezért mondta el ezt az indulatos beszédet. És ezért nem is háborodott fel senki azon, amit mondott, amit most sokan számon kérnek rajtunk. Mert le kellett torkollnia a polgármestereket, hogy nehogy azt higgyék, annyira jól áll az ország" - mesélte Tóth.

Tóth utalt arra, hogy szerinte Gyurcsányék szivárogtatták ki a beszédet. "Én azt tudom, hogy Gyurcsány Ferenc környezetének tagjai mondták utólag, hogy ez egy „fantasztikus beszéd volt”. Nem Gyurcsány Ferenc rosszakarói. Gyurcsány Ferenc rosszakarói szivárogtatnak ki egy „fantasztikus beszédet”,  hogy lejárassák ezzel a kormányfőt? Ennél azért nekem jobb véleményem van az MSZP akkori vezetőiről" - mondta a politikus. Szerinte az "óhaj megvolt Gyurcsány Ferencék részéről". 

A kötetben szerepel Fodor Gábor volt SZDSZ-es politikus is, aki arról beszél, hogy Gyurcsányék a szabad demokratákat is átvágták. Elhitették velük, hogy van kormányprogramjuk, pedig nem volt. "Mi is azt hallottuk Gyurcsány Ferenc közvetlen környezetéből – amibe az SZDSZ azért soha nem volt bevonva –, hogy ott vannak a páncélszekrényben a kidolgozott anyagok, lényegében van egy kész kormányprogram, amit a megfelelő pillanatban megvitatunk majd. Aztán kiderült, hogy ezek üres lapok. Nincs semmi. Nagyon csalódottak voltunk" - mesélte Fodor.

Török Gáborral is készült interjú. A népszerű elemző több őszödi beszédet szeretne. "Én most is azt mondom, még sok ilyen „Őszödre” lenne szükség, hogy tisztábban, reálisabban tudjuk értékelni, ami a magyar politikában történik. Hogy reálisabban tudjuk értékelni a politikai versenyt, politikai pártokat. Nincs jó állapotban az ország ebből a szempontból szerintem, mert nem történtek meg azok a tisztázó erejű konfl iktusok, amiket én vártam. Sok katarzis, ha úgy tetszik, tisztítótűz kell" - mondta. Szerinte sokkal többet kell tudnunk arról, hogy zajlik a politika, kik azok a politikusok, akik az országot irányítják. "Sok esetben még mindig álomvilágban tudja a választókat a politika. A változáshoz pedig botrányok kellenek. Én értem, hogy ez erodál, meg tovább rombolja az amúgy is alacsony bizalmat a politikai elitben, de akkor is azt mondom: a régióhoz képest is túlzottan elkerülték ezek a jelenségek a magyar politikát. De így is azt gondolom, be fognak következni."