Vendel
6 °C
21 °C

Elkezdtem kiabálni, hogy nem a maga farkát fogdosták a papok

DSC 3876
2016.10.17. 08:06

Idén tavasszal, egy áprilisi hétköznap A. felbuszozott a Budai Várnegyedbe, elsétált a Prímási Palotához az Úri utcában és becsöngetett. Nem volt időpontja, de Erdő Péterrel, a katolikus egyház magyarországi vezetőjével szeretett volna beszélni egy másfél évtizeddel korábban, még gyerekkorában történt ügyről.

Beengedték, leült a belső udvaron a padkára, és várni kezdett. Hallotta, hogy az udvarra nyíló irodában arról beszélnek, hogy biztos beteg. A Főegyházmegyei Hivatal igazgatója, akit A. már ismert, kijött az irodából és közölte, hogy ügyéről csak tértivevényes levélben lehetséges a kommunikáció. Mivel ezt A. már sokszor hallotta és a tértivevényes levelezés nem oldotta meg a problémáját, közölte, hogy bármeddig szívesen elüldögél, de mindenképp megvárja a bíborost. Kérdésére, hogy Erdő a palotában van-e, bizonytalan választ kapott, de azt elismerték, hogy a bíboros értesült róla, hogy ő ott várja.

1999 – Csikizés, belezés, simogatás

A. 30 éves. Nehéz családból jön, testvéreivel apa nélkül, nehéz anyagi körülmények között nőtt fel Budapest egyik külső kerületében. Vallásos nevelést kapott, a helyi egyházi iskolába járt, és rendszeresen ministrált. A helyi plébános amolyan apafigura volt az életében.

Hetedikes volt, amikor 1999-ban a plébánián megismerte a kispapot, aki gyakorlatra érkezett hozzájuk. Ikertestvérével és egy velük egyidős testvérpárral már előtte is sokat jártak a plébániára. A négy fiú gyorsan összebarátkozott a 23 éves férfival, így a látogatásaik mindinkább neki is szóltak. Beavatták a titkaikba, családi dolgokról beszélgettek, otthoni problémákról, a nehéz anyagi helyzetről. A kispaptól olyan figyelmet kaptak, ami korábban hiányzott az életükből. "Mi így öten nagyon közel kerültünk egymáshoz" – mesélte A.

A férfit felszentelték és egy másik városba rendelték, A. pedig 2001-ben középiskolás lett, de a szoros kapcsolat nem szakadt meg. Ekkor már ő is tudatosan papnak készült.

1999 és 2003 között a férfi A. szerint több alkalommal is szexuálisan molesztálta.

Hetedikes volt, amikor az első ilyen eset történt a plébánián, a papjelölt hálószobájában, ahol kettesben maradtak. A férfi csikizte, a földre húzta (ezt a játékot "belezésnek" nevezte), a pólója alatt a hasát simogatta, majd benyúlt a nadrágjába, megérintette a nemi szervét és nyomkodta.

Nem tudom megfogalmazni, hogy gyerekfejjel mit gondoltam. Amikor 12-13 éves vagy, még nem fogod fel, nem rakod össze, hogy ez nem normális.

Az évek során az eset többször megismétlődött. A férfi a szabad ég alatt, máskor a kocsijában közelített szexuálisan A.-hoz, aki öt esetet tud konkrétan felidézni. A koreográfia mindig hasonló volt: mély beszélgetések a családról, majd fogdosás, nyúlkálás.

Egy esetben A.-ék többen látogatták meg a papot új állomáshelyén. Este, tévézés közben A.-t az ölébe ültette és benyúlt a nadrágjába. A többiek ezt nem vették észre. Egy másik alkalommal a baráti testvérpár egyik tagjával egy táborból jövet ketten ültek a pap kocsijában, aki ekkor mindkettőjükre rányomult.

A. gyerekkori barátja, aki szintén a kocsiban ült, azt kérte, a cikkben még neve kezdőbetűje se szerepeljen. Az otthoni körülményei hasonlók voltak A.-ékhoz, és felnőttként úgy látja, a pap megpróbálta kihasználni a sebezhetőségüket, gyámoltalanságukat.

Kérdezett a családunkról, a mamám elvesztéséről. Elsírtam magam, ölelgetett, és akkor volt, hogy simogatott, a nadrág alá csúszott a keze. Nekem nem fogta meg a nemi szervem, de már ez is sok, bőven több volt a normális vigasztalásnál.

A. szerint a pap idővel egyre rámenősebb lett. "Tudta, hogy megcsinálhatja, úgysem szólok" – mesélte az utolsó alkalomról, amikor egy este a pap kocsival elvitte A.-ék focipályájához. "Egyik pillanatban mögém állt, egyik kezével átkarolta a nyakamat meg a testemet. Hosszasan pihentette a kezét a nemi szervemen, és a nyakamat csókolgatta. De talán érezte, hogy feszengek, és nem mehet tovább, meg mintha jeleztem is volna. Teljesen le voltam blokkolva. Visszaültünk a kocsiba, és megkérdezte, hogy végzek-e önkielégítést, és milyen gyakran. Kínos volt és fura, hogy miért beszélünk erről."

2003 – Sírt, és mindent elmesélt

Az utolsó esetnél A. már elmúlt 16, és kezdett tudatosodni benne, hogy a férfi közeledése nem helyénvaló. A pap még hívta telefonon, de már nemigen vette fel. Ez korábban elképzelhetetlen volt. 

2003 volt, és A. élete teljesen megváltozott. A gimnáziumban és az egyházközségben addig ő volt az egyik hangadó és a társaság középpontja. Papnak készült, szinte minden misén ministrált, de színjátszózott és focizott is. Mindenről megvolt a véleménye és azt ki is mondta. Most viszont egyszer csak nem akart találkozni senkivel, elkezdett hiányozni az iskolából, abbahagyta a focit, a színjátszást, leromlottak a jegyei, és mindenhonnan eltűnt.

Mintha az egészet egy ollóval elvágnád hirtelen. Borzalmasan nehéz volt megemészteni, ami történt, meg azt is, hogy ilyen lelkiállapotba kerülsz. Otthon sincs kedved lenni, mert egyedül vagy, de máshol se, mert attól félsz, megkérdezik hogy mi van veled, és akkor elmondanád. Vagy azt, hogy nem akarsz róla beszélni. Így is, úgy is tök kellemetlen.

A történtekről A. még az anyjával és az ikertestvérével sem beszélt. Viszont az egyik aggódó tanárnője, akivel különösen jóban volt, addig kérlelte, amíg végül neki mindent elmondott. Ő azt javasolta, hogy mesélje el az (egyházi) általános iskolai igazgatónőjének. A. megtette.

Az igazgatónő szkeptikus volt, és átkísérte a már említett idősebb plébánoshoz, akit A. szinte apjaként tisztelt. A. ekkor már nagyon sírt, és megint mindent elmesélt. A plébános megdöbbent, és ő is telefonált. Végül A.-nak azt mondták, el kell mennie a Főegyházmegye helynökéhez, ő fog intézkedni.

A. az Úri utcai hivatalban találkozott az akkori helynökkel, Udvardy Györggyel. Jegyzőkönyv nem készült, és A. sem emlékszik már pontosan a beszélgetésre, de leforrázva érezte magát és megszeppent, mivel emléke szerint a helynök rátámadt, közölte, hogy pszichológiai vizsgálatra kell mennie egy legalább akadémikus szintű vagy egyetemi docens szakemberhez, és szembesítésre is készülnie kell.

Azzal váltunk el, hogy majd jelentkezem, de annyira megijedtem és ki voltam borulva, hogy magamban azt mondtam, ezt nem csinálom. Úgy voltam vele, hogy megpróbálom eltemetni a dolgot, rendbe hozni az életemet. Ráadásul miután voltam az Úri utcában, másfél évig akárhova mentem, mindenhol felbukkant ugyanaz a fekete Volkswagen.

2008 – Zsarolás

Egy idő után A. elmesélte a történteket az ikertestvérének, aki akkoriban szenvedélybeteg volt, sokat éjszakázott és "rossz életet élt". 2007-2008 körül az ikertestvére A. háta mögött zsarolni kezdte a papot, hogy ha nem kap pénzt, a nyilvánossághoz fordul a sztorival. A. úgy tudja, a pap egy darabig fizetett, de végül feljelentést tett rendőrségen.

A. azt hitte, már maga mögött tudta az ügyet, amikor 2008-ban egy nap rendőrök törtek rá, a testvérét vezetőszáron hozták, és mindent átkutattak. Ekkor szembesült a zsarolási üggyel. Jegyzőkönyvbe kellett mondania a történteket, majd a rendőrök pszichológus szakértőhöz küldték, hogy az állapítsa meg, életszerű-e, amit mond, érte-e pszichés sérülés, és megállapítható-e a pap kötelességszegése.

A cikkhez A. az Index rendelkezésére bocsátotta a 2008-as szakvéleményt, ami mindegyik kérdésre egyértelmű igen választ adott. A pap ellen indult büntetőeljárást ennek ellenére végül megszüntették, mert kiderült, hogy több mint öt év telt el, és az akkori Btk. szerint az utolsó cselekmény is pont elévült már.

A szakvélemény birtokában viszont A. öt év után ismét felvette a kapcsolatot a Főegyházmegye Hivatalával. Erdő Péter bíborossal szeretett volna beszélni. Az igazgató, Süllei László fogadta, aki – és erre A. elmondása szerint kristálytisztán emlékszik – azt mondta: "a bíboros urat semmiféle szakértői vélemény nem érdekli". A., akinek ekkoriban erős pánikbetegsége is volt, még kétszer hívta Sülleit, aki kinyomta.

Nem könnyű szívvel, de ikertestvére érdekében beleegyezett, hogy a büntetőper tárgyalásán felolvassák a vallomását. A pap szerinte tudta, hogy nem volt köze a zsaroláshoz, ennek ellenére szeretett volna bocsánatot kérni tőle a testvére miatt. Jól emlékszik, hogy amikor a tárgyaláson a vallomásához értek, a bíró mindenkit kiküldött, és a férfi falfehéren, izzadva hallgatta a felolvasást.

A. testvére felfüggesztett börtönt kapott, A. pedig ismét úgy döntött, inkább megint magában próbálja meg lezárni az ügyet.

A 2008-as pszichológiai szakvélemény szerint az egyébként jó képességű A. frusztrációtűrése gyenge, a sikertelenség nyugtalanná teszi, felerősödnek a komplexusai. Az átéltek érzékeny, kritikus korban érték, és sokat rontott a helyzeten, hogy amikor fel akarta tárni a vele történteket, nem kapott hatékony segítséget. Ennek eredményeként siklott ki az élete, szakadtak meg a tanulmányai, és érezte magát sikertelennek.

2015 – Megpróbál a végére járni

A. sokat olvasott a katolikus egyház és a szexuális visszaélések témakörében. 2015 májusában, amikor belefutott az Index cikkébe arról, hogy Pannonhalmán miként kezeltek egy hasonló ügyet, úgy döntött, mégis megpróbál az ügye végére járni.

Olvastam, hogy más országokban mennyien lettek öngyilkosok, akik hozzám hasonlóan nem kaptak segítséget, és úgy gondoltam, ez nem maradhat így. Nekem az egyházam nagyon fontos. Úgy éreztem, érettebb, erősebb vagyok, végig tudom csinálni, nem fogok megtörni

– válaszolta, amikor a motivációjáról kérdeztük. 2015. június közepén ismét felvette a kapcsolatot a Főegyházmegye Hivatalával. Az ekkor már általános helynök Süllei és Kovács Zoltán irodaigazgató fogadták. Megeskették, hogy igazat mond és mindent titokban tart, majd mintegy három órán át válaszolt a kérdésekre. A jegyzőkönyvből, bár kért, a szabályokra hivatkozva nem adtak másolatot neki. Távozáskor Süllei megadta neki a mobilja számát, hogy hívja bátran, vagy küldjön sms-t. A. ennek nagyon örült.

Mivel ekkor még nem mondták neki, hogy a hivatallal kizárólag tértivevényes levelekben kommunikálhat, pár hét után elkezdte hívogatni, és egyre türelmetlenebb sms-ekkel bombázni Sülleit. Két héttel később, augusztus elsején Süllei sms-ben közölte vele, hogy az A.-t fogdosó férfit a vizsgálat idejére eltiltották a nyilvános papi működéstől.

A részletek felől érdeklődő A.-val közölte, hogy a jegyzőkönyvek titkosak, és hivatalos papír csak az eljárás lezárultakor készül majd. Az eljárás arctalan jellegét és az őt körülvevő információs vákuumot A.-nak az mutatta a legjobban, hogy csak nagyon nehezen tudta kiszedni Sülleiből, hogy az a személy, akire egyes szám harmadik személyben mint a pap felmentőjére hivatkozik, valójában ő maga.

Megállapítható-e a pap kötelezettségszegése?

Részlet az A.-ról készült 2008-as pszichológiai szakvéleményből:

"(név) a szociális helyzeténél fogva bizalmas érzelmi kapcsolatot alakított ki A.-val és gyermektársaival. A.-t gyakran megkereste úgy is, hogy a találkozásaik kettesben zajlottak, ami kiváltságérzést eredményez a többiekkel szemben. A gyermek oldott, veszélyérzet nélküli védtelen helyzetét kihasználva oly módon közelített és érintkezett A.-val, amely a gyermek számára egyértelműen konvenciókat átlépő és homoszexuális jellegű volt. A történtek megterhelték és homoszexuális irányba terelték a gyermek pszichoszexuális fejlődését, a kialakított belső és külső konfliktusok pedig az életvezetését torzították."

Az idő múlásával A. türelmetlensége és indulatai mindinkább az egyházi vizsgálat lefolytatói ellen irányultak. Az eljárással kapcsolatos kételyei fokozódtak, amikor ráakadt egy, a pap által bejegyzett weboldalra, ahol 2015. őszi-téli, gyerekeknek szervezett táborokról olvasott. A táborokról feltöltött fotók között A. több olyat is mutatott az Indexnek, ahol a nyilvános papi tevékenységtől eltiltott férfi gyerekek társaságában más papokkal együtt miseruhában áll egy templomban.

Süllei ekkor már rég nem reagált A. sms-eire, a tértivevényes levélben feltett kérdéseire pedig nemigen kapott választ. Amikor telefonált, a prímási hivatalban neki mindig házon kívül voltak a vezetők, de amikor egy nőismerősét kérte meg, hogy érdeklődjön, ő mindenkit bent talált. A. szerint rengeteg hasonló eset volt, az elmúlt másfél évben 50-80-szor hívhatta a hivatalt. Úgy érzi, ez nem volt zaklató jellegű.

Néha hívták a hivatalból, de A. szerint mindig rejtett számról, olykor este 9 után vagy hétvégén. A kéréseknek igyekezett eleget tenni, például annak, hogy szerezzen magáról pszichológiai szakvéleményt a hivatal által megjelölt szakembertől. Igaz, volt egy hét évvel korábbi, a rendőri nyomozás keretében született szakvéleménye, és akkor az események még frissebben éltek benne, de a hivatal újat akart.

2016 – Elterelés, kifárasztás

A. többször is elment, de az volt a tapasztalata, hogy az érintett pszichológus vagy kötődött valahogy az egyházhoz, és ezért ő nem bízott benne, vagy fogalma sem volt róla, hogy ő miért van ott és mit kéne vizsgálni rajta. Az egyik szakember egy 500 kérdéses intelligenciatesztet tett elé, amitől A. dührohamot kapott, hiszen a vizsgálatnak nyilvánvalóan nem az értelmi képességeire kellett fókuszálnia. Betelefonált a hivatalba, Sülleit kérte, akit persze nem tudtak adni, helyette javasolták, hogy írjon tértivevényes ajánlott levelet.

Akkor kicsit elszakadt a cérna, elkezdtem kiabálni a telefonossal, hogy nem a maga farkát fogdosták a papok... Eléggé alpári voltam, nagyon sajnálom.

Egy másik esetben ugyanahhoz a pszichiáterhez küldték, akihez az őt zaklató papot is, és A. az orvossal együtt értetlenkedett, amiért a vizsgálat vezetői nyilvánvalóan összeférhetetlen, lehetetlen helyzetbe hozták mindkettőjüket.

Végül kapott egy levelet, hogy menjen a lakhelye szerinti kerületi pszichiátriai gondozóba, ott készíttessen magáról szakvéleményt, és az orvossal szemben feloldják a titoktartás alól. A.-ban csak ekkor tudatosult, hogy a korábbi vizsgálatok során titoktartás terhe mellett kellett volna beszélnie a vele történtekről. Ezt annyira abszurdnak találta, meg azt is, hogy besétáljon egy rendelőbe és egy mit sem sejtő szakembernek előadja, hogy őt az egyház küldte hogy vizsgáltassa ki magát, hogy úgy döntött, inkább nem megy sehova.

Úgy érezte, az egész eljárás valójában csak egy elterelés, mintha egy hal lenne, aminek a kifárasztására játszanak. Húzzák, húzzák, hátha leáll az egésszel és ráun.

Mivel időközben egyrészt teljesen elveszítette a bizalmát az egyházi vizsgálatban, másrészt tudta, hogy az ilyen ügyekben végül úgyis a Vatikánban döntenek, megkereste a pápai állam nagykövetségét. A nuncius fogadta, A. pedig beszámolt az aggályairól. Elmondta, hogy ha beigazolódik az igaza, nem akar se kártérítést, semmi más se. Viszont volt egy kérése. "Tudom, hogy patetikusan hangzik, de azt kértem, hadd találkozzam a Szentatyával." Megnyugtatták, hogy a leveleit lefordítják és elküldik a Vatikánba.

Egy magasabb szerv

A.-nak sokszor megfordult a fejében, hogy egy misén odamegy az oltárnál Erdő Péter bíboroshoz, és ott, a nyílt színen próbál vele beszélni.

Azt gondoltam, hogy ezeknek az embereknek van egy főnöke. Ha nekem panaszom van valakikre, fordulhatok egy fellebbviteli, magasabb szervhez, ahol azt mondják, hogy ácsi, ezt kivizsgáljuk.

A leveleit mindig Erdő Péternek címezte, de ekkor már nem bízott benne, hogy azok el is jutottak hozzá. Ugyanakkor nem akart kellemetlen figuraként feltűnni, aki a templomban szívóskodik és iratokat lobogtat. Úgy érezte, az csak kínos és megalázó lett volna mindenkinek.

Inkább összeszedte az összes papírját, szólt a párjának és mindenkinek, hogy addig nem jön vissza, amíg Erdő Péterrel nem sikerül beszélnie, majd elment a Prímási Palotába, ahol korábban már kétszer is járt.

A. el akarta mesélni Erdőnek, hogy milyen kínos, hogy rejtett számról hívják, hogy nincs fejlemény a vizsgálatban, nem mondanak neki semmit, és a türelmét kérve hitegetik, hogy tértivevényes levelekben hajlandóak csak kommunikálni vele. Hogy úgy érzi, a bíboros beosztottjai nem juttatják el főnökükhöz az üzeneteit.

És hogy az egyház részéről soha, sehol, senki nem kért tőle bocsánatot a történtekért, de még csak azt sem kérdezték meg tőle, hogy nincs-e szüksége valami segítségre.

Mindezt azonban csak az irodaigazgatónak tudta elmondani, aki egy idő után otthagyta, és A. még másfél órát töltött feszengve, kettesben egy hivatali tisztviselővel. Végül megjelent négy rendőr, és tőlük tudta meg, hogy a bíboros nem akar vele beszélni.

Empatikusan végighallgatták A.-t, aki elmondta, miért van ott, kérdezgették, majd egy idő után meggyőzték, hogy ha nem megy el önszántából, kényszert kell alkalmazniuk. A. hagyta magát kivezetni. Írt egy összegző levelet a hányattatásairól a bíborosnak, de arra is Süllei válaszolt. Pár hónappal később lépett kapcsolatba az Indexszel.

A vizsgálat vége

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye nem reagált a kérésünkre, hogy beszélhessünk a bíborossal vagy valakivel, aki rálát a vizsgálat folyamatára. Két nappal a megkeresésünk után viszont kiadtak egy közleményt, mely szerint végleg eltiltották a papi tevékenységtől az A.-t és barátját szexuálisan molesztáló férfit. A döntést augusztus közepén a vatikáni Hittani Kongregáció hozta meg.

Az Index utóbb úgy értesült, hogy a döntést megelőző vizsgálat nem elsősorban az A. és a másik áldozat által elmondottakon alapult. Ez volt egyébként az érzése az egyház vizsgálatáról A. barátjának is, aki A. kérésére szintén elment tanúskodni: szerinte a meghallgatásakor végig úgy akarták "megcsavarni" a dolgot, mintha A.-val ők ketten összeszövetkeztek volna az atya lejáratására.

Mást véltek felismerni

A főegyházmegye közleményének átvételekor beharangoztuk, hogy az Index részletesebben is foglalkozik majd az esettel, és erre többen is bejelentkeztek.

Ketten az egyház közleménye alapján biztosak voltak benne, hogy tudják, kiről van szó, de egy-egy másik nevet, illetve monogramot mondtak.

Egymástól (vélhetően) függetlenül hárman is bejelentkeztek, akik viszont tényleg tudták, hogy ki volt a kirúgott pap, és személyesen ismerték.

Mindhárman arról beszéltek, hogy ő volt az első, aki emberi nyelven szólt a szószékről, akinek a szentbeszédei szórakoztatóak és elgondolkodtatóak voltak, és az utcán néha sorban álltak a hívek, hogy bejuthassanak a templomba. Hogy táborok sorát szervezte gyerekeknek, járta az intézeteket és a börtönöket. Látták, miként bánik a gyerekekkel, és kizártnak tartják, hogy a szexuális molesztálás vádja megalapozott lenne.

És inkább arról lehet szó, hogy az egyház félt a botránytól, és a bizonyítékok hiánya ellenére inkább kirúgták. Vagy féltek a pap újító szellemiségétől, a közvetlenségétől és növekvő népszerűségétől, és ezért a szexuális visszaélés gyanúja jó ürügy volt az eltávolítására.

Ezt megerősítő információmorzsák az Indexhez a Prímási Palotából is eljutottak: az eljárást lefolytatók szemében testvére zsarolási ügye teljesen aláásta A. szavahihetőségét, meg voltak róla győződve, hogy ő is benne volt. Nem tett jót A. megítélésének krakéler természete és telefonos hadjárata sem. A. első, 2003-as főegyházmegyei látogatásának – amikor az ügy még friss volt, élt az arról tudomást szerzők feljelentési kötelezettsége és lett volna esély világi büntetőeljárással a végére járni – a hivatalban semmi nyomát nem találták, és senki nem emlékezett rá.

Viszont mikor az eljárás során a pap későbbi állomáshelyeit és környezetét térképezték fel, kiderült, hogy máshol is volt rá szexuális molesztálással kapcsolatos, ráadásul általuk megbízhatónak ítélt körből származó panasz. Az ügyben ez volt a perdöntő. 

Amikor szeptember végén megkerestük, a pap nem kívánt reagálni az Indexnek A. állításaira, de utalt rá, hogy azokat alaptalannak tartja, és sokat ártottak neki ("alám vágtak" – így fogalmazott). Közölte, hogy az egyházi vizsgálat keretében már elmondta, amit el kellett, kapcsolatban áll a főegyházmegye vezetésével, és úgy tudja, az eljárás hamarosan befejeződik.

Ügyvédje is bejelentkezett és azt kérte, a cikkel várjuk meg a vizsgálat eredményét. A Prímási Hivatal sajtósa október 5-én telefonon arról tájékoztatta az Indexet, hogy a végleges felmentésről szóló döntés augusztusban megszületett a Vatikánban, és a papot szeptember közepén (tehát hetekkel az előtt, hogy beszéltünk vele) értesítették, ő pedig tudomásul vette azt. A két történet közötti ellentmondás okát az Indexnek nem sikerült feltárnia.

A sajtós arról is beszélt, hogy a történtek épp azt támasztják alá, hogy a hasonló eljárások során igyekeznek nagyon alaposan és körültekintően eljárni, ám ez sok időbe telik. A Prímási Hivataltól szerettük volna megtudni, hogy az elmúlt években hány terhelő döntés született egyházi személyek ellen hasonló ügyekben, és hogy várható-e, hogy A.-tól valaki az egyház nevében bocsánatot kér. Nem kaptunk választ.

Egy elavult rendszer áldozatai

A. az Indextől tudta meg, hogy a papot örökre eltiltották hivatása gyakorlásától. Megrendült, azt mondta, sajnálja, és nem ez volt a célja. "El kell mondanom, nem véletlenül szeretik. Egy nagyon szerethető személyiség, mindenkihez van egy jó szava. Nagyon sok tábort csináltunk, rengeteg közösségi dologban volt benne. Ha papként nézem, még a papok között is egy teljesen pozitív személyiség."

Mint mondta, ő csak azt szerette volna, hogy az egyházban tudjanak arról, ami gyerekként velük történt, valaki ismerje el, hogy igazat beszélnek, az ügynek legyen következménye, és kérjenek tőle, tőlük bocsánatot. "Az a célom a történetemmel, azért küzdöttem ennyit, hogy a rendszer, amely sok, hozzám hasonló gyerek életét tehette tönkre, nyomoríthatta meg, épüljön le, alakuljon át, újuljon meg." 

2015-ben, a panasz felvételekor megkérdezték, távolabb kerültem-e az egyháztól. Dehogyis, mindennap imádkozom, ugyanúgy istenfélő vagyok. Talán még erősebb is lett a hitem, mint előtte volt.

A. mindkét találkozásunkkor elmondta, mennyire borzalmas erről beszélnie. A cikket megjelenése előtt elküldtük neki, ekkor megint azt mondta, nem gondolta, hogy ennyire megviseli mindezt írásban látni. Azt kérte, a cikk ezzel záruljon:

"Találkozni akarok Vele. Nem bántani akarom. Megölelni. Ő is egy elavult rendszer áldozata."