Luxusautót lízingel elnökének a milliárdos adósságot görgető Országos Roma Önkormányzat

2016.10.19. 07:14

Miközben az Országos Roma Ön­kor­mányzat óriási, éves költségvetésének négyszeresét kitevő adósságot görget maga előtt, elnökének, Balogh Jánosnak egy 2015-ös évjáratú Audi A4 S Line típusú autót lízingel - derítette ki a Magyar Nemzet. A lap szerdai száma szerint a lízingszerződést 2016 szeptemberében 72 hónapra kötötték, és a szervezet havi százezer forintot fizet a kocsiért - azaz közel hétmillió forintot fizet az autóért a kisebbségi önkormányzat.

Balogh elismerte a lízing tényét; szerinte az Audi beszerzését a korábbi hivatali gépjármű rossz műszaki állapota és „közlekedésbiztonsági szempontok” tették szükségessé. 

A lap által megkérdezett ORÖ-képviselők szerint viszont közgyűlési döntés kellett volna az autóbeszerzéshez, főleg akkor, mikor

épp vissza kéne fizetniük az éves költségvetésük négyszeresét, 1,6 milliárd forintot az Emberi Erőforrások Minisztériumának.

amit eredetileg a Farkas Fló­rián miniszterelnöki biztos által irányított Híd a munka világába programra kaptak. A pénzt szabálytalanul és átláthatatlanul költötték el, az ügyben a NAV is tömeges kihallgatásokat tervez.

Az EMMI meglehetősen enyhe feltételeket szabott a tartozás törlesztésére: a májusban kötött megállapodás alapján a törlesztés első 11 hónapjában mindössze a teljes tartozás alig több mint 3 százalékát, összesen 55 millió forintot kell megfizetnie az ORÖ-nek. A tizenkettedik hónapban pedig a fennmaradó több mint másfél milliárd forintot egy összegben kell törleszteni, amire aligha van esély. Ennek ellenére a kormány nem nagyon szorgalmazza csődbiztos kinevezését.

Az ORÖ az Albacomp felé is jelentős tartozást halmozott fel; a héten zajlott annak a bírósági pernek a második tárgyalása, mellyel az informatikai cég a hátrányos helyzetű fiatalok számára rendelt 4500 táblagép összesen 70 milliós forintos árát akarja behajtani a cigány érdekképviseleti szervezeten.