Salamon
7 °C
14 °C

Szolgálati autójával okozott balesetet a szegedi alpolgármester

2016.10.20. 16:19

Szolgálati autójával okozott balesetet a szegedi alpolgármester, Szentgyörgyi Pál még a múlt héten: egy villamossal ütközött, de az esetet nem jelentették a rendőrségnek, írja a Szegedma.hu

A baleset október 12-én történt a 2-es vonalon, a történtekről a Szegedi Közlekedési Társaság azt nyilatkozta a lapnak, hogy hasonló eset havi nyolc-tízszer fordul elő, és mivel ezúttal személyi sérülés nem történt, ezért sem mentőt, sem rendőrt nem kellett hívni. A Közlekedési Társaság gyorsan kijavította a sérült villamost, és újra forgalomba állították, a Szeged Ma információi szerint 130-150 ezer forintos volt a javítási költség. Az autóban komoly károk keletkeztek. 

A lap megkereste a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságot is, őket senki nem értesítette az MSZP-s alpolgármester balesetéről. Megszólaltatták Szentgyörgyit is, aki megerősítette, hogy a polgármesteri hivatal autóját vezette, és még a helyszínen elismerte a felelősségét, de a villamoson nem látszottak külső sérülések és a közlekedési társaság vezetője sem látta szükségesnek, hogy kihívják a rendőröket.