Huba
17 °C
33 °C

Magyar Narancs: Oszama bin Ladennel is üzletelt Orbán új szomszédja

2016.10.20. 11:38

A Magyar Narancs csütörtökön megjelent kiadása hatoldalas cikkben rajzolja meg Ghaith Pharaon szaúdi üzletember pályaképét, akiről a lap már tegnap megszellőztette, hogy nemcsak Orbán vejéhez, Tiborcz Istvánhoz köthető üzleti köröktől vásárol be budapesti luxusingatlanokból, hanem a miniszterelnök Cinege utcai ingatlanával szembeni két telket is az ő érdekeltségébe tartozó Kft. vette meg. Ezzel csak az a probléma, hogy

Pharaon a nyolcvanas-kilencvenes évek egyik legnagyobb nemzetközi szélhámosa, akit számos ponton hoztak kapcsolatba korrupcióval, sőt, terrorszervezetek finanszírozásával.

Az Orbán-birtok szomszédságában történt ingatlanvásárlásról már szerdán is írtunk, de ha most alaposabban is megismerkedne az 1940-ben született Pharaonnal, akkor a Magyar Narancs alapján ezeket érdemes róla tudni:

  • A Stanfordon és a Harvardon tanult, a hetvenes években a virágzó építőiparban, majd a nyolcvanas években a bankvilágban dolgozott.
  • Két társával alapította meg a Bank of Credit and Commerce International (BCCI) nevű bankot, mely diktátorok (például Szaddám Huszein) és drogkartellek pénzének tisztára mosásával is foglalkozott.
  • A BCCI maga is bűnszövetkezetként működött, a harmadik világban több zsarolási ügyet és gyilkosságot írnak a számlájára.
  • A 73 országban lényegében piramisjátékként működő BCCI kilencvenes évek eleji bedőlése 10 milliárd dolláros kárt okozott a befektetőknek; Pharaon amerikai vagyonát el is kobozták.
  • A BCCI hat alkalmazottja – köztük Pharaon is – „közvetlenül is köthető volt különböző cégeken keresztül” Oszama bin Ladenhez, ezért is szerepel a neve egy 2001-es, az al-Kaida körüli iszlám pénzügyi hálózatról szóló franciaországi jelentésben.
  • Bár több jelentés is terrorszervezetek pénzügyi hátterekéhez sorolta a BCCI-t, Pharaon a kilencvenes években felbukkant az Interpol körözési listáján, Algériában pedig távollétében hat év börtönre ítélték vesztegetés miatt, az üzletember biztonságban érezhette magát, ugyanis Jimmy Carterrel és mindkét Bushsal igen jó viszonyban volt (azaz sok pénzt áldozott kampányaikra).
  • A budapesti amerikai nagykövetség is megerősítette a Magyar Narancsnak, egy 1991-es ítélet miatt a mai napig körözi az Interpol.
  • Bár magyarországi cégeinek tulajdonosa egy jordán ügyvéd, Ammar M. Abu Namous, mégis könnyű felismerni Pharaon érdekeltségét, hiszen
minden cég az ő nevét viseli; az újabb alapításokhoz csak hozzábiggyesztik a görög ábécé egyik betűjét (Pharaon-Alfa, Pharaon-Béta, stb.)
  • minden ingatlanvásárlásra külön, minimális alaptőkével rendelkező kft.-t alapít, melyet ún. tagi kölcsönökkel tőkésít fel. Ez szakértők szerint tipikus pénzmosó eljárás, de az is lehet, hogy a tapasztalt strómann Pharaon is csak mások pénzét forgatja.
  • Juhász Péter Együtt-alelnök posztolt Pharaon hátteréről egy belügyi iratot, amit „az ablakon fújt be a szél”; az üzletember már a parlamenti vitákban is felmerült a neve, Orbán azonban egy kérdésre azt válaszolta

a magyar kormány természetesen megvizsgálta a szóban forgó személy magyarországi tevékenységét. És azt találtuk, hogy az a magyar törvényeknek megfelel, és nemzetbiztonsági kockázatot pedig nem rejt magában Magyarországra nézve.

  • És ha szeretné megismerni az Ügyek mögött élő Embert; Ghaith Pharaont a következő dolgok érdeklik: a szép nők, a pénz, a Johnnie Walker Black, a szivarok, a mélytengeri horgászat és az antikvitások (egy időben egy irodájában függő Tiziano-képpel villogott, amiről kiderült, hogy hamisítvány).

Egyébként szerdán elküldtem néhány kérdést az Orbán Viktort a menekültválság miatt már megerősítve is védő TEK-hez arról, milyen felderítő munkát végeztek, miután Ghaith Pharaon érdekébe került két, a miniszterelnök birtokával szomszédos telek is. A terrorelhárítás azóta sem válaszolt.