Vendel
5 °C
20 °C

Dühbe jött a részeg német, aki nem jutott be a salgótarjáni rendőrségre

2016.10.21. 12:42

Megrongálta a rendőrség épületét és autóit Salgótarjánban egy német férfi, aki azon dühödött fel, hogy nem tudott bejutni a hatósághoz - írja az MTI. Végül sikerült neki, mert gyorsított eljárásban 28 nap elzárásra ítélték.

A 46 éves német állampolgár ittas állapotban jelent meg a salgótarjáni rendőrkapitányság már bezárt épülete előtt, majd feldühödött, hogy nem tud bejutni, felmászott a rendőrségi parkolóban álló egyik autó tetejére, és azon ugrált, majd a nála lévő kameraállvánnyal verni kezdett egy másik autót.

Ezután ráállt a bejárat melletti, műkőből készült díszgömbre, és próbált felkapaszkodni a ráccsal védett ablakhoz, de miután ez nem sikerült neki, a kőgömböt a talapzatáról a szolgálati autók felé rúgta.

Közben az épületből kijövő rendőrök őrizetbe vették a dühöngő férfit, aki így végül bejutott az épületbe.

A 28 nap elzáráson kívül 157 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére is kötelezték.