Juhász Péter: Orbán nem király, ezért felségsértést sem lehet elkövetni ellene
Juhász Péter, az Együtt alelnöke beperli a Miniszterelnökséget, miután október 23-án nem engedték be a Kossuth téri állami megemlékezésre.
Juhász október 16-án jelentette be, hogy az 1956-os állami megemlékezésen kifütyülik Orbán Viktort. Az Együtt alelnökét azonban vasárnap a rendezvényt biztosító Valton Security biztonsági őrei nem engedték át a kordonon, így nem is juthatott be a Kossuth térre. Másoknak ez sikerült., és sokan sípokkal és dudákkal tiltakoztak, amikor a miniszterelnök beszélni kezdett. Juhász ezt írja:
Milyen eljárás az, hogy nem engednek be egy állami megemlékezésre csak azért, mert kritikám van a miniszterelnökkel szemben? Nem királyságban élünk, hogy felségsértést követhessek el! Állami ünnepen, amit közpénzből rendeznek, minden állampolgárnak joga van részt venni.
Juhász szerint nem szabhatja meg az állam, hogy ki mehet és ki nem. Nincsenek jó és rossz állampolgárok, hanem adófizető állampolgárok vannak, akik – mint ő is – állják a megemlékezés költségeit.
Egy rendezvényről még egy magánrendező esetében is csak akkor lehetne kitiltani valakit, ha az nem ért egyet a rendezvény céljával, írta Juhász. Az Együtt alelnöke ráadásul azt állítja, egyetértett az 56-os hősökről való megemlékezéssel, és úgy járt el, ahogy ők is tettek volna: felszólalt az országot Moszkvának kijátszó autoriter vezetővel szemben.
Amiért kimentünk, az az volt, hogy kritikát fogalmazzunk meg Orbánnal szemben, amit neki tűrnie kell. Tűrnie kell, mert ő csak egy közjogi méltóság, nem király. Mert nekünk igenis jogunk van kritikát megfogalmazni. Még ha Orbán nem is bírja. De hogy ne gondolja, hogy bármit megtehet, ezért beperlem. Hogy tudja, hol van a helye. És hogy érezze a törődést, folytatjuk!