Huba
18 °C
34 °C

Leárulózták az LMP társelnökét a parlamentben

2016.10.24. 15:13

Valóban a személyeskedés jellemzi a hétfői parlamentet. Vona Gábor és a fideszes politikusok szócsatájáról már beszámoltunk, az interpellációs időszakban az LMP társelnöke, Hadházy Ákos volt a főszereplő.

Hadházy a Népszabadság kiadásának felfüggesztéséről kérdezte a kormányt, és a felszólalásáról ő maga azt mondta, hogy egy népszabadságos újságíró kérdéseit közvetíti, ezért keményebb megfogalmazások is vannak benne. Rögtön így kezdte: "önök is meg fogják emlegetni azt a napot, amikor a legnagyobb ellenzéki lapot kivégezték".

Hadházy a kormányt és a fideszeseket azzal is vádolta, hogy "beavatkoztak a sajtószabadságba, amikor az Origót lefejezték", illetve "amikor lehetővé tették, hogy Andy Vajna állami pénzből megvásárolja a TV2-t". Ennél a pontnál azonban Hadházy megtorpant, és a Fidesz-frakció felé fordult:

ki mondta, hogy áruló?

Az LMP-s politikus korábban a Fideszben politizált, ezt tehette szóvá egy kormánypárti. Múlt héten a fideszes Balla György lehülyézte Hadházyt, ezúttal valaki már árulózta. Nem tudni, ki volt, a parlamenti közvetésben nem is hallatszik a bekiabálás. 

Kétszer is megvonták tőle a szót

Hadházytól viszont ekkor Latorcai János KDNP-s levezető elnök megvonta a szót, és figyelmeztette, hogy "nincs mód a kibeszélésre, azt kell elmondani, ami a papíron van". A kormánypárti zúgolódóknak pedig azt mondta, hogy vegyék tudomásul, hogy Hadházy beszél. 

Hadházy ezután kérte, hogy vegyék jegyzőkönyvbe, hogy leárulózták, mire Latorcai ismét megvonta tőle a szót, és jelezte, hogy ha nem tér vissza a leírt interpellációhoz, vissza sem kapja a szót. Majd a bekiabáló Szél Bernadettet is figyelmeztette a levezető elnök.

Hadházy ezután befejezte a felszólást, amire Dömötör Csaba úgy reagált, hogy "a magyar sajtószabadság köszöni szépen, jól van". Dömötör jelezte, hogy a kormány kizárólag gazdasági kérdésként tekint arra, hogy a kiadó felfüggesztette a Népszabadság kiadását. Az államtitkár megjegyezte, hogy az újság csak veszteséget termelt, és "az emberek már nem érdeklődtek az újság iránt".