Előd
7 °C
16 °C

A Karolina útra teszik át a Sportkórházat

2016.10.27. 21:10 Módosítva: 2016-10-27 21:22:21

A kormány határozata értelmében a főváros XI. kerületében, a Karolina út 27. szám alatti ingatlanban, a Semmelweis Egyetem volt Ortopédiai Klinikáján helyezik el átmenetileg az Országos Sportegészségügyi Intézetet - írja az MTI.

A Magyar Közlöny csütörtöki számában megjelent kormányhatározat szerint az Országos Sportegészségügyi Intézet elhelyezésével összefüggő feladatok összehangolásáért felelős miniszteri biztosnak az elhelyezésről 2017. június 30-ig kell gondoskodnia. Meg kell vizsgálnia az átmeneti elhelyezés forrásigényét, és előterjesztést kell készítenie a sportkórház végleges elhelyezéséről a kormánynak úgy, hogy "az ezzel kapcsolatos forrásigényt olyan módon tervezze meg, hogy a (Karolina úti) létesítmény az Országos Sportegészségügyi Intézetnek akár a végleges elhelyezésére is alkalmas lehessen".

Így néz ki az épület:

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere idén július elsejei hatállyal nevezte ki Berkes István ortopéd sportorvost, egyetemi tanárt, a Sportkórház volt főigazgatóját az Országos Sportegészségügyi Intézet elhelyezésével összefüggő feladatok összehangolásáért felelős miniszteri biztossá.

Október 14.-ei sportkórházas cikkünkben arról írtunk, hogy Berkes személyében olyan emberre bízta a kormány a Sportkórház sorsát, akit hét évvel ezelőtt a saját kollégái rúgattak ki az intézményból. Az orvosok úgy ismerik őt, mint aki nem felejt, és meg vannak róla győződve, hogy pusztán bosszútól robbantja majd szét a társaságot, amihez a kormányzat felső köreiben mozgolódó barátaitól kap majd segítséget. A cikk a Karolina úti áthelyezést már pletyka szinten említette, és a szuperkórházakról szóló cikkben is szerepel már.