Huba
18 °C
34 °C

Vizsgálóbizottságot akar a Jobbik Orbán szomszédja miatt

2016.10.31. 14:10

Nemzetbiztonsági kockázatot jelent a szaúdi üzletember, Ghaith Pharaon személye, illetve az, hogy a kormány közvetlenül segíti a férfi üzleti tevékenységét, és fél év alatt nem tettek semmit elfogása és kiadatása érdekében - mondta Gyöngyösi Márton, a Jobbik országgyűlési képviselője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Pár nappal ezelőtt derült ki, hogy Pharaon a miniszterelnök szomszédságában vett házat.

Az Országgyűlés külügyi bizottságának alelnöke jelezte: a Jobbik mindent megtesz azért, hogy a kormányt az ügyben számon kérje, és Orbán Viktort is megszólalásra kényszerítse, jelentette az MTI.

Jelezte: akár vizsgálóbizottságot is kezdeményezhetnek.

A Jobbik Gyöngyösi szerint fél évvel ezelőtt kezdett parlamenti szinten és sajtótájékoztatókon foglalkozni Ghaith Pharaonnal, akit elmondása szerint több mint egy évtizede köröz az FBI és az Interpol, és egy francia parlamenti határozat szerint összefüggésbe hozható a terrorizmus finanszírozását segítő pénzügyi műveletekkel. A Demokratikus Koalíció (DK) vasárnap jelentette be, hogy értesíti az Interpolt és az FBI-t Ghaith Pharaon és a kormány ügyleteiről.

Ghaith Pharaon szerteágazó üzleti tevékenységében kormányközeli emberek, illetve a miniszterelnök rokonai is felbukkannak - mondta Gyöngyösi Márton. Példaként említette, hogy a szaúdi üzletember a Külgazdasági és Külügyminisztérium felügyelete alá tartozó Magyar Nemzeti Kereskedőházzal közös export-import céget hozott létre, a volt Postabank-székházat pedig a miniszterelnök veje, Tiborcz István vállalkozásától vette meg.

A politikus azt állította, "hálózatszerű segédkezés zajlik" Ghaith Pharaon üzleti tevékenységének folytatásához. A politikus felvetette egyes kormánytagok felelősségét is az ügyben, így Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszterét és Pintér Sándor belügyminiszterét.

Orbán Viktor múlt héten a parlamentben annyit mondott Paharaonról, hogy "a szóban forgó úr" letelepedésének nemzetbiztonsági kockázatát megvizsgálta a magyar hatóság, és nem talált ilyet. Szerinte ez az egész "egy amerikai titkosszolgálati játszma" lehet, ugyanis egyetlen schengeni ország sem emelt kifogást Ghaith Pharaon beutazásával kapcsolatban. Ha ugyanis valakit keres az FBI, furcsa, hogy 24 évig szabadlábon maradhat.